2010. augusztus 4.
14.fejezet- Szembesülés
És amire mindannyian vártatok..:D
Még ilyenkor is 5-en vagytok? :O Nemsemmi :D
Na, most nyugodtan lehet utálni xD Lehet,hogy meglátogatom az eszkimó rokonaimat lenn Délen :D
Vivi,üdv újra itthon :) (L)
Ha dührohamotok lesz,akkor gondoljatok valami szépre,az bejön xD
Ha hamar akartok kövit,akkor húzzatok bele a komikba ;)
(Komihatár:5!)
Kellemes olvasást,Bella.
14. fejezet.
(Renesmee szemszöge)
HIÁBA TELTEK EL ÓRÁK, még most sem sikerült felfognom
teljesen, hogy hogyan voltam képes csak úgy elsétálni onnan. Én tényleg azt
hittem, hogy még fogom ölni, és úgy éreztem, most már nem tehetek semmit.
„ Mr. Newton tett egy
újabb végzetes lépést felém. Egyértelműen fogalma sem volt, mekkora veszélyben
forog.
Mivel ezen a ponton
már csak egy hajszál választott el attól, hogy véget vessek szegény ember
életének.
De ott és akkor
megváltozott valami. Nyugalmat éreztem, majd pillanatokkal később megjelent
Bella arca a szemem előtt. Mintha az agyam helyesen cselekvő része átvette
volna a hatalmat a vérszomj uralta testemen
Tudtam, hogy bármilyen
lehetetlennek is tűnik most, nem ölhetek.
Tudtam, hogy még a
lehetetlent is meg kell kísérelnem ahhoz, hogy tiszta maradhasson lelkem.
És tudtam, hogy ezt
csakis egyvalaki miatt fogom végig csinálni.
Így hát minden erőmet
összeszedve megfordultam és a tőlem telhető leglassabb tempóban faképnél
hagytam a férfit, akinek mindvégig fogalma sem volt, hogy talán ez lehetett
volna rövid emberi élete utolsó éjszakája.
- tökéletes vámpír
memóriámnak köszönhetően újra meg újra lepörgettem magamban a sorsdöntő
pillanatot, mert nem hittem soha, hogy létezik ilyesmi… hogy egy ember ekkora
hatással legyen a másikra.
Mert én elmondhatom, hogy Bella ma megmentette az életemet.
Akárhogy is…
De akkor is kell lenni valami ésszerű magyarázatnak…! -
erősködött a hitetlen oldalam, de nem érdekelt.
Mert az egyetlen magyarázat a Bella és engem összekötő
szeretet volt.
Legalábbis remélem, hogy ez, és nem megbolondultam…
Egy fa tetejéről figyeltem a keleti hegyek mögül előbújó reggeli
nap sugarait. Áttörve a felhőtakaró vastag rétegeit narancssárgára színezte az
eget.
Várjunk csak! Napsütés? Forksban?
Ha jól emlékszem mi már annak is örültünk, ha egy évben pár
nap kisütött a nap. Lehet, hogy ez egy jó jel a számomra.
És ez új erőt adott számomra… a tudat, hogy újra láthatom
őt.
De ez most más volt. Már nem éreztem félelmet sem
aggodalmat… hisz az éjszaka történtek után hogy is kételkedhetnék abban, hogy
nem fogom bántani őt? Nehéz lesz, nagyon nehéz, de képes vagyok rá.
A szeretet felülkerekedett a bennem lakozó vérszomjas
szörnyetegen, hallgatásra kényszerítve őt. szánalmasnak éreztem, hogy még csak
most döbbentem rá, hogy milyen fontos nekem Bella.
Ő volt az egyetlen igaz barátom amióta az eszemet tudom… de
nem, ő sokkal több volt nekem. Testvérem és lelki társam is volt egyben.
Meg se érdemlem őt. Ő túl jó nekem.
Angyal és ördög… - ez a hasonlat megmosolyogtatott.
Kiskorunkban sokat vitatkoztunk ezen. Hát, most egyértelművé vált.
Feltápászkodtam a faágról és egy jól irányzott ugrással
földet értem.
Vámpír sebességgel indultam vissza Forksba.
Út közben próbáltam nagyokat szippantani a még kevésbé
perzselő levegőből.
Így nehéz lesz beszélnem, de jobb, ha nem kockáztatok. Majd
meglátom, hogy bírom
Mikor elértem a várost, inkább a kerülő mellett döntöttem.
Elég szakadtan néztem ki és még plusz poénnak a szemem
rubinvörös.
Ja, és el ne felejtsem: Útközben kiderült, hogy a napfényben
csillog a bőröm. Meg kell, hogy valljam, nagyon szép látvány volt, de mivel nem
akartam tömeg karambolt okozni… jobb ez így.
Az erdőben az állatokon kívül egy lélek sem
volt, így ismét haladhattam saját tempómban így egy percbe se tellett, hogy
odaérjek.
Kicsit hülyén éreztem magam. Nem tudtam, hogy milyen nap van
és hogy mennyi az idő.
Furcsa volt…
Eközben rájöttem, hogy jobb lesz, ha lélegzek. Nem gondoltam
át rendesen, mert mi van, ha túlságosan hirtelen ér a vére illata?
Milyen ostoba vagyok!- Ekkor már Belláék hátsó kertje
mögötti erdőben voltam. Ha ember lennék, az idegességtől már valószínűleg
elájultam volna.
Halkan füleltem, hogy itthon van-e.
Egy egyenletesen dobogó szívet hallottam a földszintről és
éreztem Bella levendula illatát, de semmi mást.
Remek, csak ő van
otthon. Egy széket hallottam nyikorogni a padlón, majd lépteket. A torkom égni
kezdett, de tudtam uralkodni magamon.
A léptek a kertre nyíló ablak felé közeledtek, nekem pedig
elakadt a lélegzetem.
Aztán megláttam őt:
Lefogyva, betegen, és
könnyes szemekkel.
Valósággal rosszul lettem a látványtól.
A fejem szédülni kezdett, a gyomrom táncot járt kőszobor
testemben.
Ezt én tettem vele? Lehetetlenség… Biztos történt valami
más! Bármi…
Nem… ezt egyszerűen nem tudom elhinni!
És én még a szívem mélyén reménykedtem, hogy boldog talán.
Halott remény!
Hiába álltatom magam, az, hogy Bella ebbe az állapotba
került, az én hibám!
Hisz ha nem hagyom el…ha itt maradok mellette most minden
rendben lenne.
Legalábbis, jobb, mint most. Mert ennél bármi jobb!
Ezt helyre kell
hoznom valahogy. Bárhogy.
Arra tértem magamhoz, hogy Bella lélegzete elakad, szíve egy
pillanatra fájdalmasan félredobbant.
Ijedted kaptam felé tekintetem.
Egyik keze görcsösen szorongatta az ablak szélét, másik
kezét erősen mellkasához szorította, mintha szét akarna esni.
Lábai
megremegtek, a levegő szaggatottan tört fel tüdejéből. Remegett, akár a
kocsonya.
Arca eltorzult a rá kiülő fájdalomtól. Könnyei hullani
kezdtek.
Nem tudtam, hogy mi történik. Kétségbe esetten próbáltam
döntésre jutni magammal.
Nem támadhatom le csak úgy, attól még rosszabb enne!-
idegeskedtem magamban. - És a komoly baja van? Segítenem kell valahogy!
Aztán meghallottam gyönge suttogását:
- Nyugalom! – motyogta az orra alá. – Ki fogod bírni, eddig
is sikerült! – könnyei még jobban megeredtek. Szavait kivehetetlenné formálva.
Nem bírtam tovább és tettem egy lépést a fák között, de
ekkor megszólalt.
- Nem! – szólt hangosan. Egy pillanatra azt hittem, hogy
észrevett. – Tudom, hogy életben van… nem halhatott meg... - hörögte akadozva.
– Ő nem…-
Ki fogom bírni!- tátogta,
és lábai egyre jobban gyengültek.
Én pedig csak álltam ott, tehetetlenül. Mi történik?
- Nem!- kiáltott fel hirtelen, mire összerezzentem. – Él!
Tudom, érzem! – zokogott fel ismét majd a másik kezét is mellkasára fonta. –És vissza
fog jönni! – dülöngélt előre hátra. – Nem teheti ezt velem…- hallgatott el
végül.
Mozdulni sem bírtam.
Mit tettem? Mit tettem Bellával?
A szörnyeteg felkacagott bennem és mind éhező vadállat
tehetetlen prédáját marcangolni kezdett belülről.
Úgy éreztem, hogy én és a szörny eggyé váltunk. Mintha két
rész újra egymásra találna…
Mert ő mindvégig a részem volt. Csak a szörnyeteggel voltam
teljes.
Neki mocskosul tetszett, hogy Bella belebolondult a
hiányomba…
Szörnyű volt kimondani, de ez volt az igazság:
Elvesztette az épp eszét.
És mindezt miért?
Mert én csak mentem a hülye fejem után, mit sem törődve a
döntéseim következményeivel!
Legszívesebben elharaptam volna a saját torkom.
Bella mélyet sóhajtott és felemelte fejét.
- Gyerünk! Szedd össze magad. Mozdulj! –morogta majd a
lépcső felé vette az irányt és eltűnt a szemem elől.
Hallottam, ahogy meg-megállva halad felfelé. Könnyei halkan
koppantak a fa burkolaton.
Egy ajtó csapódás jelezte, hogy a szobájába ért.
Hallottam, ahogy az ágya csikorogva elmozdul, mikor Bella
rároskad.
Aztán csak zokogott és zokogott, nekem pedig majd’ meg szakad
érte a szívem.
De miért is nem megyek be hozzá?- szegeztem magamnak a
kérdést.
A torkomban tomboló fájdalom rettenetes volt, de az
irányítás még az enyém, így nem aggódtam.
Hirtelen valami furcsa szag csapta meg az orrom. Édes,
mámorító, pont, mint… egy vámpír!
Rémület lett úrrá rajtam.
Már az ajtóban voltam, mikor az emeletről egy fülsiketítő,
vérfagyasztó sikoltás rázta meg a házat.
Bejegyezte: Bella. dátum: szerda, augusztus 04, 2010
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
7 megjegyzés:
Szia!:D
Nagyon jó lett:D
Szegény Bellát úgy sajnáltam:(
De most akkor megtámadta egy másik vámpír?
Á, hogy lehet itt abbahagyni??:'(
Nagyon remélem, hogy Renesmee megmenti...:(
Kíváncsian várom a folytatást:)
puszi:andi
Jó lett szívem mint mindig. :)
Hogy tudtad, így abbahagyni????
Komolyan mondom. Ilyet nem lehet csinálni.......
Tudom. Maradjak csöndbe, mert én is tudok ilyet csinálni elég rendesen, de akkoris. Ez mi???
Gonosz vagy.......
Te....te...te hogy képzeled ezt?:O
Most azzonal tedd fel a folytatást.
Itt befejezni?
Én komolyan elmegyek és megfujtalakxD
Nagyon nagyon nagyon gonosz vagy....
Siess a következővel mert ááááááááá
Nagyon jó lett:)
Vivi
hali!
hát igen... a kis éjszakai bagoly megint nagyot alkotott^^
gratula!! :D
én nem utállak :P
és ne menj az eszkimókhoz, mert akkor nem lenne ki felrakja a folytatást!! XD
amíg utazol, addig is rengeteget írhatnál, szóval tessék otthon maradni, és írni XD
hát én tényleg jót röhögtem volna, ha kinyírja Newton papát XD
omg!! mi a jó büdös francot csináltál Bellával?? :O
áá ez még rosszabb, mint az eredeti Bella... :/
na jó, egy kicsit mégis utállak a befejezés miatt...
már én is majdnem felsikítottam, csakhogy egy hang sem jött ki a torkomon XD
ki az idegen vámpír??
miért érzem azt, hogy a Volturi??
mi lesz Bellával??
megharapta a vámpír??
és ha igen, át fog ő is változni??
áá rengeteg kérdés, és ki kell várnom, amíg megkapom a válaszokat... :/
türelem, minden kiderül... tudom. XD
remélem gyorsan jönnek a komik, mert már nagyon várom a folytatást!!
puszi, Tűzvirág
ááá szadista....
eszméletlenül jó lett =D
nagyon várom a kövit x)
puszi Mimi
Nagyon jó lett:D Jaj itt abbahagyni?Kövi rész mikor?:D
Puszi
Szia!
Jajj, te... hogyaza.... MIT CSINÁLSZ TE, CSAJSZI? Meg akarsz őrjíteni minket? És itt, ilyen függővégbe hagyni, te... te....
Tegyél rendbe mindent!! :D
Puszi: Kizzy
u.i.: Am picit dühös vagyok rád, mert nem szóltál, hogy fent a friss >.< Máskor SZÓLJ! :D
Megjegyzés küldése