3. fejezet :)

Bocsi a késésért.Remélem tetszeni fog.Tudom,hogy ez még nem olyan izgalmas de nemsokára beindulnak az események ;) És PLEASE emberek komikat szeretnék :D

Jó olvasást!

Puszi:Bella

3. fejezet

Utolsó óra után a parkolóban vártam Bellára. Neki még volt egy órája ezért bőven volt még időm.Sajnos.Beültem a Kocsimba és feltekertem a zenét.A fejemet az ülésnek támasztottam és hagytam,hogy átjárjon a zene.A gondolataimat ez nem kötötte le sokáig.

Aggódtam Belláért. Lazának mutatja magát,de tudom,hogy nagyon felzaklatták ezek a dolgok,ami most körülöttünk folyik.Nem meglepő.Vajon mire godolhat,mi ő? Sose volt az a fojta aki hisz ezekben a dolgokban.Egyszerűen nem értem,hogy azon az estén mi történt. Bárhogyan is törtem a fejem semmi racionális magyarázatot nem találtam, és ez bosszantott. Dühített,hogy nem tudom mi folyik itt.

Talán megőrültem,de szinte vágytam rá,hogy este legyen.Talán most végre megkapom a kérdéseimre a választ.Talán minden kiderül.Talán…De ha Ő megint eljön Bella megint látni fogja?Vagy akármi is az ami akkor történik..

De számomra az volt most a legfontosabb,hogy eljön-e.Ő..

Elég volt csak rá gondolnom ahhoz,hogy a szívem meglóduljon.Hihetetlen,hogy valaki, aki ilyen gyönyörű,hús-vér ember legyen.

Féltem kellene,de én egyáltalán nem féltem. Múlt éjjel amikor ott járt nálam két énem vitázott bennem.Az egyik azt ordibálta:”Fuss el,Renesmee!” A másik pedig azt csilingelte:”Ne félj.Renesmee,nincs mitől félned!”

Én végül arra az énemre halgattam aki nem félt,mert volt benne valami ami megnyugtatott és vonzott,mintsem félelmet keltett bennem.Ez volt a gyakoribb.De ennek ellenére voltam olyan pillanatok is amikor istenigazából rettegtem tőle.De mikor az arcára pillantottam ez az érzés eltűnt.Olyan volt mintha a legtökéletesebb márványból faragták volna.Szívfacsaróan tökéletes.

Annyira belemerültem a gondolataimba,hogy egy pillanatra azt sem tudtam hol vagyok.Amint felébredtem észrevettem hogy ül melletem valaki.Autómatikusan felsikkantottam.De mikor megláttam,hogy ki az nevetségesnek éreztem magam.Bella ült melletem,homájos szemekkel bámult ki a szélvédőn. Még a sikításomra sem mozdult egy centit sem.

-Oh,Szia,mióta vagy itt?Egy kicsit elbambultam.-Böktem ki nehézkesen.

Másodpercek teltem el,de ő nem válaszolt.Rezzenéstelenül bámult kifelé.

-Bella?Valami baj van?-kérdeztem aggodva és a karjánál fogva magam felé fodítottam.

Megdöbbentem.Mintha egy élettelen bábút tartanék.Csak bámult a semmibe üres szemekkel.

-Bella?!-visítottam

Aztán mintha felébredt volna.A szemei tágra nyítak és zihálni kezdett.

-Nessie!-suttogta megtörten,majd a nyakamba borult.

-Bells mi volt ez?-értetlenkedtem miközben nyugtatólag a hátát simogattam.

Vett egy mélylélegzetet ,kibontakozott az ölelésemből és szembefordult velem.

- Láttam…-suttogta.

-Mit láttál?-sürgettem.

-Az a fickó megint el fog jönni hozzád.Ma..-motyogta.

-Ez biztos?

-Igen.

Megdermedtem.Megint egy látomás.Mi folyik itt?De akkor..ha ebben a… képességben lehet bízni,akkor örülnöm kellene.Hisz ezt akartam.Végre kiderül az igazság.

-Mi vagyok én?-suttogta aztán elkezdtek potyogni a könnyei.

Nem bírtam tovább nézni ahogy szenved.Az ölembe húztam majd elkezdtem ringatni magunkat.

Szegénykém mit érezhet.Önző voltam.Végig az én problmáimmal foglalkoztam.Nem is gondoltam bele min mehet keresztül.Egyik napról a másikra belelátsz a jövőbe.El sem tudtam kébzelni milyen érzés lehet.Sosem hittem az ilyen dolgokban,mint ahogy ő sem.

Szörnyű bűntudatot éreztem.Talán ha nem beszélek neki erről az egészről akkor csak egy furcsa álom maradt volna számára.Ostoba voltam.

Perceken keresztül zokogott.Tehtetlennek éreztem magam.Egyre mélyebbre süllyedtem a bűntudat és a kétségbeesés mocsarába.

Kis idő múlva a zokogás abbamaradt helyét apró szipogások váltották fel.Óvatosan eltoltam magamtól és aggódva méregettem arcát.Nem nézett rám.A kabátját fixírozta és elkezdett beszélni.

-Sajnálom ezt,olyan gyerekesen viselkedek.-mosolygott szégyenlősen de még mindig nem nézzett rám.A hangja a sírástól még rekedt volt.-Ígérem,a továbbiakban megpróbálok uralkodni az érzéseimen,csak hát most…kiborított egy pillanatra ez.. az izé.-kuncogva a fejére bökött és rám nézett. Meglepett,hogy ilyen könnyen viccet csinál ebből.A szemeire pillantottam és újra elöntött a bűntudat.A szemei vörösek és duzzadtak voltak ,a humor szikráját sem láttam bennük.

-Sajnálom.-mondtam bünbánóan.-És először is egyáltlán nem vagy gyerekes Bella.Természetes,hogy ez most túl sok neket.Őrület ez az egész!-háborodtam fel.

-Másodszor..-haboztam.-Mit láttál pontosan?

Tudta mit akartam.Egy fintor suhant át az arcán.Pár pillanatig néma csenben ültünk.A szélvédőn keresztül bámulta az erdőt végül belekezdett.

-Ez most más volt,mint a tegnapi. Az egész olyan ködös volt, bizonytalan.-homlokráncolva sóhajtot majd rám nézett.

Vártam.

-Megint el fog jönni,mint már mondtam.De most nem úyg láttam a dologkat ahogy tegnap este.Nem a te oldaladról néztem végig.Olyan volt minha most én lettem volna a férfi.Egy sötét erdőben futott.Bár sötét volt mindent jól látott.Nagyon gyorsan volt,majhogynem repült,aztán megtorpant és a kép eltünt.Azután már csak bizonytalan képek villantak elő.Az arcod..a házatok..Az erdő.Anyira bizonytalannak éreztem.Mintha nem tudta volna eldönteni menjen-e vagy maradjon. A képek egyszer tiszták voltak,egyszer nem.Aztán megint futni kezdett de most lassaban.Naggyából ennyi .

-Értem.-mormoltam elgondolkodva.Ebből nem tudtam meg sokkal többen.Válaszokat akartam de ehelyedt még több kérdés gyülemlett fel.

-Nessie,nem vagyok nehéz?-kuncogott.

-Oh,nem-mosolyodtam el.

-Nem kellene…?

-De menjünk.-sohajtottam fel.

Lekászálódott rólam és viszaült az ülésre.

Beindítottam a motort és villámgyorsn kihajtottam mostanra már üres parkolóból.Alkonyodott.Hogy elment az idő,vajon meddig lehettünk itt?

Amikor megérkeztünk Belláékhoz vártam,hogy kiszáljon,de nem mozdult.Kérdőn néztem rá.

-Nem akarod,hogy ma nálad aludjak?-motyogta.Megdermedtem.

-Nem!-vágtam rá a kelleténél kicsit hangosabban.A reakcióm megijesztette.Öszzeszűkült szemekkel nézett rám.

-Nem lehet.-modtam kicsit halkabban.-Túl veszélyes,nem akarom hogy valami történjen veled.Nem akarom,hogy bajod essen!Érted?-fakadtam ki.

-Oh-suttogta.-Azt hiszed,hogy te kevésbé vagy fontos nekem?-nézett rám dühüsen a szemei könnybe lábadtak.

-Én nem..de..értsd meg..engem nem fog..de te..nem akarom..-dadogtam.

-Nem-akarlak-elveszíteni.-hüppögte.

- Ne sírj Bella, minden rendben lesz .-hitegettem pedig ez egy cseppet sem biztos.

- Azonnal hívj ha baj van!- parancsolt rám de a hangja gyenge volt.

Csak bólogattam tudtam .Ha megszólalok azonnal kihalja a hangomból a kétségbeesést.

-Vigyázz magadra!- mondta lemondó hangon pár perc hallgatás után.Fél karral szorosan átölelt majd kiszált az autóból.

-Bella!-szóltam utána amikor már meggyőződtem,hogy a hangom elég erős a beszédhez.-Kérlek ne csinálj semmi megondolatlanságon.És nehogy bállíts nekem az ájszaka közepén.-kérleltem.

-Rendben.-dörmögte.Ez nem hangzott valami bíztatóan.Jajj istenem,élvezi ha felbosszant?!

-Oké.-mondtam sürgető,kérdő hangon.

-Aha.-motyogta.-Azért hívj ha valami baj van!Szia.-hadarta majd gyors léptekkel elindult a ház felé.Az ajtóban megfordult és halványan rám mosolygott majd bement.

-

Amikor hazaértem láttam hogy a rendőrautó még nincs a helyén.Etől egy kicsit megkönnyebültem.Charlie biztos kérdőre vont volna,hogy hol maradtam ilyen soká.Mit mondtam volna neki?

Lassan kimásztam az autóból és bebotorkáltam a házba.Rettentő gyengének éreztem magam.A fejem fájt a sok kérdéstől.

Az előszobában ledobtam a kabátom és a táskám majd bementem a konyhába.Hál’ istennek ma nem kellett főznöm.Remélem Charlienak megfelel a tegnapi saláta és a stake.

Felmentem a szobába és-bár nem tudom milyért- hangosan bevágtam magam mögött az ajtót.Átöltöztem.Egy fekete melegítőt és egy fehér pólót vettem fel.A hajamat kiengedve hagytam.Ernyedten zuhantam az ágyra. A hátamra fordultam és mereven bámultam a plafont.Megint a ma este járt a fejemben.

Vajon milyért dötött úgy,hogy megint eljön hozzám.Talán mégis meg akar ölni?Nem hinném .Már réges rég megtehette volna,ha ez a célja,de nem.Valami mást akar.De mégis mit akar tőlem?Ezt a kérdést teszem fel magamnak újra meg újra de hijába.Semmi magyarázat.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve felkeltem az ágyból és kisétáltam az erkélyre.Az emlékek újra elöntötték az elmémet.A szivem heves iramba kezdett.

Odasétáltam a korláthoz és végighúztam az ujjam az összeroncsolt fa felületén.Mekkora nyers,masszí erő kellet ehhez?

Mélyet sóhajtottam majd visszamentem a házba.

-

Úgy másfél órával később halottam ahogy egy kocsi leparkol a ház elött.Biztos apa az.Mivel a tanulással és a zuhanyozással már végeztem nem volt más választásom,le kell mennem.Semmi kedvem nem volt cseverészni,de nem akarom megbántni Charliet.Már csak én maradtam neki.Édesanyám Reneé már kiskoromban meghalt egy autóbalesetben,azóta apa nevel egyedül.Anyámra nem is emlékszem.Az egyetlen emlékem ami róla marad egy régi fénykép.Mindennél fontosabb volt nekem az a kép.Sose vittem ki a szobámból.Nem akartam Charlie régi sebeit újból feltépni.Hatalmas fájdalmat okozott neki anya elvesztése.

A konyhába leérve láttam,hogy Charlie már az aztalnál ül és vacsorázik.Amint meglátott elvigyorodott.Ilyenkor mindig 20 évvel fijatalabbnak tünik.

-Hé,kölyök.

-Üdvözlöm,redőrfőnök úr!-kuncogtam.Imádtam vele viccelődni.A csaphoz sétáltam és töltöttem magamnek egy pohár vizett.

-Milyen napod volt?-kérdezte majd újból enni kezdett.

-Fárasztó.-válaszoltam az igazségak megfelelően majd elkezdtem inni.-Neked?-próbáltam elterelni a témát.

-Unalmas. A fiúk az örsön egész nap a Seattle-i sorozat gyilkosról gyártottak horror sztorikat .- mondta fejcsóválva.

-Sorozatgyilkos?-kérdeztem meghökkenve.

-Igen.Hátborzongató.A fickó egy élszaka alatt végzett 9 emberrel.Micsoda elmebeteg lehet?-mondta felháborodva.A kezeim remegni keztek .Forgott velem a világ. Charlie az arkifejezésem láttán újból beszélni kezdett.

-De ne aggódj már körözik azt a szemetet.És különben is amíg Forksban én vagyok a rendőrfönök senki nem fog a közeledbe férkőzni.-mondta vigyorogva majd rám kacsintott.Elnevettem magam bár a hangom ideges volt.Ő lenne a….Nem!Az lehetetlen..vagy mégsem?Összeborzongtam.

-Minden rendben,Nessie?-aggodalmaskodott.

-Csak fáradt vagyok.Azt hiszem megyek aludni.-hazudtam

-Jó éjt kölyök.-köszönt el.

-Jó éjt,apa-sóhajtottam majd felmentem a szobámba.

Amint felértem megint rádőltem az ágyamra.A fiókból előkotortam a Cd-lejátszómat és a fülhallgatót.A kevenc eggyüttesem cd-je volt a lejátszóban.A fülhalgatót a fejemre húztam és bekapcsoltam majd maxra tekertem a hangerőt és szorosan becsuktam a szemem.

Elnyomhatott az álom.Rémülten pattantam fel az ágyból és az órára pillantottam.Hajnali fél 1.

A szobámat valami édes illat borította be.Olyan ismerős volt.Idegesen ökölbe szorítottam a kezem és elkeztem lépkedni az erkély felé.

Amikor kiértem azonnal keresni keztem a fickót.Amikor a fámra esett a tekintetem egyszerre zúdult rám megkönyebbülés és félelem.A fiú ugyanott ált,mint tegnap éjjel.