4. fejezet

És végre megérkezett! :D Sajnálom,hogy ennyit kellett várni rá..

Még egyszer szeretném megköszönni a Díjakat.Annyira örülök nekik :) De szerintem nem érdemlem meg..:/ De ha ti szerintetek igen akkor nagyon örülök! :)
Jó olvasást! Imádlak titeket! 
 Bella.

Tanácstalan voltam. Nem igazán tudtam mit kellene tennem. Talán,ha megint türelmes leszek, akkor közelebb jön.

Percek teltek el így, de nem történt semmi. Kezdett felmenni bennem a pumpa. Szórakozik velem? Lehunytam a szemem és vettem pár mély lélegzetet. Mi van, ha azt hiszi, hogy félek tőle (ami nem is olyan ostobaság) és azért nem jön közelebb. Valahogy tudatnom kellene vele, hogy azt akarom, hogy idejöjjön. Talán ha idehívnám…

Lassan, bizonytalanul kinyújtottam reszkető kezem és a tenyeremet az ég felé fordítottam.

-Gyere.-suttogtam magamnak, hiszen ő úgy sem hallja.

Lélegzet visszafojtva vártam, hogy mit lép. Aztán mintha megrogytak volna a lábai, a következő pillanatban pedig már ott sem volt.

Ijedtemben visszarántottam a kezemet. Vajon megint idejön majd?

Azzal igazán nem veszítek semmit, ha várok. Kisétáltam az erkélyem végére és leültem a korlát mellé. A körülöttem elterülő sötétséget kezdtem eltanulmányozni.

Azon, hogy hogyan tűnt el olyan gyorsan abba inkább most nem akartam belegondolni. Amennyi furcsaság történik mostanában, ez a dolog igazán „lényegtelen”.Vajon Bella látja, mi folyik itt? Biztos nagyon ideges, de remélem, nem csinál semmi hülyeséget. Nem akarom, hogy baja essen.

Nem tudom meddig ülhettem ott kinn. Talán egy vagy két órát. Teljesen átfáztam és az izmaim elmerevedtek. Ha eddig nem mutatkozott most már biztos nem jön. Dühösen fújtam egyet és feltápászkodtam. Lassan elvonszoltam magam az ajtóig, de nem mentem be. Reménykedve fürkészni kezdtem a tájat. Megesküdtem volna, hogy valaki figyel engem, de végül a kimerültségemre és a fantáziámra fogtam a dolgot és bementem a szobába, de az erkély ajtót nyitva hagytam. Nem tudom miért. Csak akkor vettem észre, hogy mennyire fázom, amikor az ágyamban voltam. A fejemre húztam a takarót és összekuporodtam. Aztán vártam, hogy mikor nyom el az álom.

Reggel ismét arra az édes illatra ébredtem, ami már két napja folyamatosan körbelengi a szobámat. Annyira finom és bódító. Parfüm nem veheti fel a versenyt ezzel az illattal. Számomra ez a legfinomabb. De még is mi ez? Nem emlékszem, hogy mosóport váltottam volna…

Kimásztam az ágyamból és automatikusan az erkély felé vettem az irányt. Amikor kiértem szinte a szívverésem is elállt. Egy boríték hevert a hintaszékben. Ökölbe szorult, remegő kezekkel odasétáltam és a kezembe vettem. Visszafojtott lélegzettel feltéptem a borítékot és kivettem a kis cetit belőle. Az állt rajta:„Sajnálom”.Az illető kézírása volt a legkifinomultabb és legszebb, amit valaha láttam. A lélegzetem felgyorsult és az agyam beindult. Szóval itt járt, méghozzá akkor, amikor aludtam. Mire érti, hogy sajnálom? Egyszerűen nem áll össze a kép. Ah, Ez annyira idegesítő!

A papírral a kezemben betrappoltam a szobámba és villámgyorsan felöltöztem aztán bementem a fürdőbe majd rendbe szedtem magam. Miután végezetem felkaptam a táskám és a kocsi kulcsom és lefutottam a lépcsőn. A konyha asztalon újra egy papír cetli fogadott, amin Apám macska kaparása állt.

Nessie!

Ma, ha lehet ne a megszokott úton menny az Iskola felé. Gyilkosság történt a sarkon.

Tanítás után azonnal gyere haza és kérlek, vigyázz magadra.

Ne izgasd fel magad, semmi baj.

Szeretlek! Apa.

Még hogy ne izgassam fel magam..Hát ez pompás .És mi van, ha ennek az egésznek köze van a levél írójához,a fiúhoz aki esténként meglátogat?Lehet,hogy a következő én leszek…

Kirohantam a házból és az autóhoz siettem. Újra Belláék felé vettem az irányt. A kereket fülsiketítően csikorogtam, ahogy tövig nyomtam a gázt.

Amikor odaértem Bella már ott várt rám. Beszállt az autóba és azonnal felém fordult.

-Mutasd a levelet!-parancsolt rám idegesen és a kezét nyújtotta. Kicsit meghökkenve, de azonnal elővettem a levelet és a kezébe nyomtam.

-Azt láttam, hogy borzasztóan összeveszik egy lánnyal és még pár emberrel. Vitatkoztak valami emberről és érzelmekről meg valami halandóságról.. és vámpírokról. -ezen a ponton lefagytam. Bella ezt nem vette észre ezért folytatta. -Nem értettem sokat, olyan gyorsan beszéltek. Aztán a fiú megint hozzád indult. Elhatározta,hogy nem megy közelebb és megvárja, amíg elalszol. Amikor ez bekövetkezett bement a szobádba és az ágyadhoz sétált. A gondolatai feszültek voltak és idegesek. Nem maradt sokáig. Kiviharzott a szobából és messze került a háztól. Ott valami férfival beszélt aztán visszament hozzád, de most már nyugodtabb volt. Keresett egy tollat és papírt. De nem láttam mit fog leírni csak,hogy sokáig nem bírja el dönteni mit írjon. Sokszor össze is tépte a lapot. Aztán a képek eltűntek. Vajon miért csak ezt írta? Mi történhetett..-alig bírtam követni mit mond.

- Várj! - hebegtem, nem bírtam tovább magamban tartani. - Azt mondtad vámpírokról?- kérdeztem döbbenten.

- Igen. - nézett rám zavartan. - Az egyik férfi azt mondta neki, hogy „Fiam, lásd be, hogy Jaspernek igaza van! Ez túl kockázatos te is tudod, hisz gondolj csak arra, hogy a vére szinte énekel neked. Ne felejtsd,hogy vámpír vagy”- ismételte aztán leesett neki is.

- Oh. - leheltem.

- Ez lehetetlen! Nem! Nem! NEM!-kiabálta. Moccanni sem bírtam. Teljesen lebénultam.

- Egy vámpír az. - mondtam ki azt ami mostanra nyilvánvaló lett.

Egyszerre minden a helyére került.

A természet feletti gyorsaság, amivel esténként eltűnt a szemem elől. Az arcának ember feletti szépsége, ami az első alkalommal ördögien megbűvöl és a tudatomba égett. Az a hihetetlen erő, amivel összezúzta a korlátot. És lehetséges,- bár még nem tudok részleteket-,hogy a mai gyilkosság is..

És még kitudja menyi természet feletti dolog, amit eddig csak a horror filmekben és a rém történetekben voltak, megelevenedett.

O, istenem! Már az első perctől kezdve valami ilyesmire kellett volna gondolnom! De most már késő!

Most már teljes bizonyossággal állíthatom, hogy miattam jön el éjjelente. És mi van, ha Bella látói képességének köze van a vámpírhoz? Lelkileg összeroskadtam. Mit tettem vele? Az egész az én hibám! Az enyém! Ha nem… születtem volna meg...akkor…Valamit tennem kell. Nem hagyhatom, hogy miattam bárkinek baja essen.

Az a mondat csengett a fejemben amit Bella mondott: „…hisz gondolj csak arra,hogy a vére énekel neked…”. Az nem létezik,hogy ezt rám értette. Vagy mégis? De mégis mire utalhatott ezzel?Ez azt jelenti,hogy az én vérem aromája után vágyakozik?De ezt nem értem,hiszen annyi lehetősége lehetett volna megharapni..

És a vita. Az lehetetlen, hogy rólam vitatkozzanak, hiszen ki vagyok én?Egy gyenge,hétköznapi ember, semmi több.

De azt még mindig nem értem, hogy jön a képbe Bella. Annyira sajnálom szegény lányt. Ez a képesség teljesen felborította az életét. Miért kell neki ezen átmenni? Az én hibám az egész, tudom. De azt nem, hogy mivel érdemeltem ki ezt.

Bár nagyon fájt, de egy valamiben biztos voltam:El kell tűnnöm innen.El Forksból.Talán ha én elmegyek a vámpír követ majd és nem foglalkozik tovább az itteniekkel.Legalább ezt meg kell tennem.Elvinni a veszélyt és akkor mindenki újra biztonságban lehet.Bella pedig talán megszabadul a látomásaitól.

Ha szerencsém van a vámpír követni fog.Remélem.

A szívem szakad meg ha belegondolok mire készülök.Itt hagyni mindent és mindenkit,és egy,a véremre áhítozó vámpír karjaiba rohanni.Halál..Még sosem gondoltam bele hogyan és mikor fogok meghalni.Hát,most eljött a megfelelő alkalom.Sosem gondoltam volna,hogy az életem 18 évesen véget ér.De most már mindennek vége.Csak addig kell kitartanom amíg a vámpír megtalál és megöl.Minnnél előbb el kell tűnnöm.Amíg itt vagyok megpróbálok tartani magam Apa és Bella előtt és nem összeroppanni,de nem lesz könnyű.

Már ma este elmegyek a Reptérre és megveszem a jegyemet.

Elmenni,elmenni ,elmenni!Ez járt a fejemben.Végleg elhatároztam magam.Nincs visszaút.Elmegyek innen és meghalok.Hát ennyi volt..?

A gondolataimból Bella remegő kezei ragadtak ki amint épp az enyémet szorongatja.Elhomályosult szemei a semmibe meredtek.

-Nessie,látok val..-mondta rémülten,de nem tudta befejezni a mondatot.Látomása van.A kezei még jobban remegni kezdtek és elkezdett zihálni.

-Bella mond el mit látsz.-mondtam lassan tagolva a szavakat.Csak telt az idő de nem szólalt meg csak egyre rémültebb lett.Amikor látomása van,olyan mintha nem is itt lenne.Aztán vége lett.A szemei rám villantak.A mindig gyönyörű szemek most tele voltak fájdalommal és félelemmel.Láttam rajta,hogy alig bírja ki,hogy ne sírja el magát.Még mielőtt bármit is megkérdezhettem volna elkezdett beszélni.

-Egy vámpír nőt láttam.Nagyon dühös volt és téged keresett.-hallgatott el.A szemei könnybe lábadtak de nem engedte,hogy kicsorduljanak.Letörölte őket és gyorsan folytatta.-El nem tudod milyen szörnyű volt végignézni,hogy…ezerféleképpen eltervezte,hogy fog megölni téged.-erre a szóra mind a ketten összerezzentünk.-Annyit tud,hogy Arizonában vagy valahol. Félelmetes mennyire eszelős.Bár láttad volna.Epekedik a halálod után.A dühtől nem tud tisztán gondolkodni.Ha jól állapítottam meg az idő sürgeti.Azt hiszem valaki meg akarja gátolni,hogy megöljön.-mondta aztán belemerült a gondolataiba.

Szóval Arizona.Vajon milyért választottam pont Arizonát?

-Várjunk csak.-szólalt meg hirtelen.Ijedtemben megugrottam.-Mit keresnél te Arizonában?Majdnem elnevetem magam de így is eleresztettem egy mosolyt amikor nem figyelt.Erről nem szabadna tudnia,bár számíthattam volna rá.Ez megkavar pár dolgot..

-Nem készülök utazni.-hazudtam szem rebbenés nélkül.-Biztos rosszul láttad.-mondtam megjátszott zavartsággal.

-Nem hinném.-mondta durcásan.

-Sajnálom de ez ostobaság Bella,csak képzelődsz.-minden egyes szót megbántam amint kimondtam,de el kell hitetnem vele,hogy nem megyek sehova,bár nem szeretném megbántani,de most muszáj.Az ő érdekében.Legalábbis ezzel hitegetem magam.Nem szabad megtudnia,hogy mire készülök.Biztos utánam jönne,az pedig szörnyű lenne.

Megbántottan nézett rám.Azonnal elrejtettem az érzéseimet és mintha egy maszkot húztam volna.Hidegen és keményen néztem rá.A szemét megint könnyek lepték be.Egy másodpercre meginogtam de aztán újra felöltöttem a maszkot.El kell hidegülnöm tőle.Úgy könnyebb lesz.El kell hinnie,hogy bolondnak nézem és hogy már nem szeretem.Ezek után biztos megutál majd de legalább biztonságban lesz.Minnél távolabb van tőlem annál nagyobb esély van rá hogy sértetlenül megússza.Bár a belsőmet mardossa a fájdalom az utolsó erőmmel fenntartottam az álcám.

-Bella az lenne a legjobb,ha ezzel elmennél egy orvoshoz.Ez nem normális dolog.Normális emberek nem látnak ostobaságokat.-mondtam hidegen.

-De..te..én..-motyogta.Az arcán meghökkenés,fájdalom és csalódás suhant át.A szemeiből kibuggyantak a könnyek de én nem,hogy megvigasztaltam volna ehelyett tovább fojtattam.

-Bella,én csak szórakoztam ezzel az egésszel,de amikor már elkezdtél komolyan beszélni elkezdtem aggódni,hogy minden rendben van e veled.Talán jobb lenne szakértőhöz fordulnod.Megiesztesz.-mondtam rideg hangon.-Talán addig nem kellene találkoznunk.Így mind a kettőnknek jobb lesz.

Teljesen lefagyott.A szája o alakot formázott,az arcáról a kabátjára hullottak a patakhoz hasonlító könnycseppek. Türelmesen vártam,hogy mit fog lépni.

-Értem.Akkor megpróbálom távol tartani magam tőled.-motyogta megtörten.

Bólintottam.Még egyszer utoljára fájdalmas és meggyötört pillantását az enyémbe fúrta aztán elment.Ki tudja viszont látom-e még.A fájdalom hullámai végigsöpörtek rajtam.Olyan érzés volt mind ha valami sűrű fekete folyadék szívna magába.Amikor elhajtott mellettem még rám se nézett.Ez nagyon fájt pedig nem szabadott volna.Amint eltűnt a sarkon,összeroskadtam és elkezdtem síni.Percekig zokogtam.Próbáltam elhitetni magammal,hogy ez a helyes,hogy ezt kellet tennem.De akkor miért fáj ilyen szörnyen?Mintha kitéptek volna belőlem egy darabot,örökre és visszavonhatatlanul megfosztva azt tőlem.