5. fejezet!

Meghoztam az ötödik fejezetet! Bocsánat a késésért. Nemsokára beindulnak az események ám ;)

Na nem akarok én itten hegyibeszédelni xD Olvassátok csak :) Remélem aki szeret egy kicsit is, ír komit.

Bella.

Ami mindent megváltoztat

A fájdalom elsöprő volt. Szinte hallottam, amikor a szívem ezer darabkára robban szét. Tudtam, hogy elveszítettem mindenkit, aki fontos volt nekem. Most Bella, nemsokára Charlie. Fájt, nagyon fájt. De ha nem teszek semmit, akkor mindketten meghalhatnak. Jobb így elhagyni őket, hogy tudom, biztonságban vannak és élnek. Elviselhetetlen lenne a tudat, hogy ők nincsenek.

Nem tudom, meddig lehettem az autóban. Az idő és a tér megszűnt létezni. Összeszedtem minden erőm, felemeltem a fejem a térdeimről és belenéztem a tükörbe. Alig ismertem magamra: A szemeim teljesen bevörösödtek és felduzzadtak. A szám kiszáradt, a hajam össze-vissza állt, de ez egy cseppet sem érdekelt. Hisz ki látja?

A szemem előtt újra Bella könnyes arca jelent meg. Vártam, hogy a fájdalom újra beterítsen, de semmi nem történt. Ürességet éreztem. Ahol nem is olyan rég a szívem volt, most egy vérző, lüktető, fekete lyuk tátongott. Minden emberi érzés kiürült belőlem hűvös kopárságot hagyva maga után, talán mindörökre.

A kötelesség lebegett a szemem előtt. Ezzel még tartozom a városnak és a családomnak...a volt családomnak.

Kitöröltem a szememből az utolsó könnycseppet aztán beindítottam a motort.

Charlie még biztos dolgozik, így van még időm hazamenni. Utána a reptérre megyek és megveszem a jegyem az első induló járatra, ami, ha Bella látomása nem csalt, Arizonába megy.

Gyorsan leparkoltam a ház előtt és a házba rontottam. Felszaladtam az emeletre és az egyik nagyobb válltáskámba bedobáltam pár szükséges dolgot. Kezemben a pénzel és az útlevéllel letrappoltam a földszintre, de ott megtorpantam. Hadjak Charlie-nak üzenetet? De hisz így is elég fájdalmas lesz neki..de nem érdekel. Legalább egy búcsú levelet hagynom kell neki. Odasiettem a fiókhoz és kihúztam belőle egy jegyzettömböt és egy tollat aztán írni kezdtem:

„Apu!

Nagyon sajnálom, de most el kell mennem. Rosszra fordult pár dolog, amit sürőgsen el kell intéznem. Szeretlek, mindennél jobban. Kérlek, ne aggódj miattam, én… rendben leszek!

Kérlek, könyörgöm, mond meg Bellának, hogy szeretem és, hogy sose fogom megbocsájtani magamnak azokat, amiket mondtam neki, de ezt kellett tennem!

Sose felejtelek el titeket és mindig szereti foglak! Annyira sajnálom, de tudom, hogy amit teszek az helyes! Bocsássatok meg!

Renesmee.”

A szívem helyén lévő luk újra lüktetni kezdett, de csak annyira, hogy tudassa, hogy ott van. Tudassa, hogy a helyén valami másnak kellene lennie. A lapot kitéptem a jegyzettömbből és az asztal közepére raktam aztán elindultam az ajtó felé.

A kocsi mellett állva, vetettem még egy utolsó pillantást a házra. A házra, amit most látok utoljára, ami az otthonom volt. Beleszippantottam a levegőbe, és mélyen magamba szívtam az utca ismerős illatát. A torkom egy pillanatra elszorult és az ajkaim megremegtem, de azonnal rendeztem a vonásaimat. Újra felvettem az érzéstelen hideg maszkot majd beszálltam az autóba és padlógázzal a reptér felé vettem az irányt.

Minden úgy történt, ahogy Bella mondta. Jacksonville-be szólt a jegyem.A gép egy óra múlva indul. Még azt az egy órát is kínszenvedés volt kibírni, úgy éreztem minden pillanatban, hogy el fogok késni és a vámpír újra lecsap valakire és ebbe kis híján belebolondultam.

A repülőn már mindenki aludt csak az én ülésem fölött égett a lámpa. Nem bírtam elaludni, de nem is akartam. Fölöslegesnek éreztem. Most az előttem álló feladatra kell koncentrálnom.

Egy dolgot nem értettem.

Bella látomásában egy vámpírnő vadászik rám és nem egy férfi. Nem értem mi folyik itt.

A vámpír, aki minden este eljön hozzám, nem azért jön, hogy megöljön, ebben majdhogynem biztos voltam. De a nőstény? Miért pont énrám vadászik? És mi köze ehhez a látogató vámpírnak?

A látomásban vitatkoznak egy másik vámpírral. Lehetséges, hogy ő az, akivel vitáztak? De ha ő az, akkor miért vesztek össze? Villámcsapásként ért a felismerés. - Oh! Istenem, hát persze!

Ledermedtem. A lélegzetem elállt. A szívem körvonalai újra derengeni kezdtek, megtelve félelemmel és valamiféle gyenge, hálás melegséggel.

A vámpír és azok a valakik miattam vesztek össze a nősténnyel. Mindent tisztán láttam. A férfi egész idő alatt engem védelmezett, védelmezett, nem vadászott rám. A vámpírnő vadászik rám. Ő a veszély. Már csak azt nem tudom mi okból…

Ha minden a tervek szerint halad, akkor holnapra legkésőbb két nap múlva rájön, hogy hol vagyok. De Bella azt mondta, valaki meg akarja majd állítani, és én tudom ki az a valaki. Az én titkos védelmező vámpírom.

Összerezzentem. Még életemben nem féltem ennyire.

Mi lesz most? Akármennyire is őrülten hangzik, nem akarom, hogy baja essék a védelmezőimnek miattam. Már így is túl sok embert belekevertem ebbe az ügybe. Ez egyedül rám és a nőre tartozik.

Nem sokkal később sikerült elaludnom. Szörnyű éjszakám volt. Egyik rémálom a másik után, de nem ez volt a legrosszabb…

Reggel, amikor rápillantottam a telefonom kijelzőjére 45 nem fogadott hívásom volt és 2 üzenetem. Miért? Miért teszik ezt velem? Miért nehezítik meg még jobban? Nem hittem volna, hogy ez ennyire nehéz lesz. Azt hittem egyszerűen kilépek az ajtón és mindent elfelejtek majd. Eljövök onnan és beteljesül a sorsom. De semmit sem felejtettem. Balgán azt hittem, hogy könnyű lesz elszakadnom tőlük. Aljas voltam és nyomorultul éreztem magam. Azok után, amit vele tettem, Bella még mindig aggódik értem és szeret. És Charlie… anya halála után csak én maradtam neki. Bármit csináltam ő mindig ott volt és szeretett. Erre én egyik napról a másikra eltűnök, otthagyom, egy szó nélkül azt sem tudja hová tűntem. Még el sem búcsúzhattam tőle.

A reggeli nap sugarai előbukkantak a felhők alól beszivárogva a repülő kis ablakán. Lehunytam a szemem és arcom a fény felé fordítottam. Sírni akartam, zokogni, de hiába, nem ment. Nem voltam képes könnyezni. Hát végül sikerült? Sikerült teljesen kiürülnöm és elveszítenem a szívem, a lelkem?

Hirtelen a telefonom halkan rezegni kezdett. Remegő kezekkel kivettem a zsebemből, hogy kinyomjam, de mikor megláttam, hogy újra Bella hív, nem ment. Pár másodpercig hezitáltam, majd mély levegőt vettem és a fülemhez emeltem a mobilt.

- Halló?- szóltam bele érdes hangon. Hiányzott már a hangja, persze tudtam, hogy ez nem jó így.

- Nessi? Oh, Nessie!- kiabálta zokogva.

- Bella…- leheltem. - Én… én úgy sajnálom, én..- hebegtem mire közbe vágott.

- Láttam, láttam, amikor elhatároztad, hogy elmész, de semmit sem tehettem!- sírta .- Van fogalmad róla mennyire féltem?- mondta fájdalmasan.- Tudod mit tettél?- kérdezte egy oktávval magasabb hangon. - A nő most már tudja, hogy hová tartasz! Valami idegen vámpírok üldözőbe vették ezért még jobban sürgeti az idő. A halálodra áhítozik. Már nem lehet megállítani. - suttogta elfúló hangon.

- Bella én.. nekem ezt meg kellet tennem. - motyogtam. –Értsd meg, nem bírtam volna elviselni, ha bajotok esik. Abba belepusztulnék. Engem ne félts. - mosolyodtam el. –Én már készen állok.

- Tudod mit tettél?- kérdezte újra, ismét zokogva. – Az egész hősködésed hiábavaló volt! Charlie tegnap este meghalt! Meggyilkolták.. – suttogta.

Teltek a percek, de az agyam nem akart reagálni a szavaira. A fülem csengett és a torkom kapart. Hallottam, hogy egy távoli hang kétségbeesetten a nevemen szólongat, de nem érdekelt. Amikor eljutott a tudatomig szavainak jelentése összeomlottam. Minden elhomályosult, a külvilágot csak tompán érzékeltem. Hát bekövetkezett, amitől rettegtem. Meghalt az, akit szerettem, az én hibámból. Mert nem voltam elég gyors.

A kezeim nem voltak elég erősek, hogy megtartsák a telefont így az kiesett a kezemből. Egész testemben remegtem.

Most már nem érdekel semmi. Csak egyet akartam. Belenézni annak a szörnyetegnek a szemeibe mielőtt meghalok. Ennyi. Semmi más. Meg akartam halni. Lassan és fájdalmasan, hogy ezerszer is megbánhassam, hogy megszülettem. De ekkor még nem tudtam, hogy ennél ezerszer rosszabb vár..

-

Már nagyjából ismertem Jacksonville-t ezért nem volt nehéz navigálódnom. Pát éve mikor még Reneé is élt ide jöttünk nyaralni. Még a mai napig nem tudom, hogy honnan szedtek össze annyi pénzt, ami elég volt az útra.

Abba a szállodába mentem, ahol régen megszálltunk. Megálltam előtte és lehunytam a szemem. Hagytam, hogy az emlékek savként marják végig az agyam és a testem.

A szálloda kicsi volt,de nagyon takaros. A falai fehér kövekkel voltak beterítve, amiről virágokkal teli erkélyek nyíltak.

Amikor beléptem az első amit megláttam egy öreg férfi volt. A recepciós asztal mögött ült,a fején egy öreg kopott szalmakalap volt,szájában egy hosszú szivart lóbált és egy újságot olvasott. Olyan nagypapás látszatott keltett. Nagy nehezen életre keltettem az arcom és a pult elé léptem.

- Jó reggelt. - köszöntem egy halvány mosoly kíséretében.

- Jó reggelt kisasszony, miben segíthetek. – kérdezte mély hangon. Kék szemeiből csak úgy áradt a melegség. Mikor elmosolyodott a ráncok elmélyültek a szeme körül, mégis fiatalabbnak tűnt.

- Egy szobát szeretnék egy személyre. – nyögtem ki. Mosolyogva bólintott majd egy kis szekrényhez lépett és kivett belőle egy kis kulcsot majd felém nyújtotta.

- Parancsoljon kedveském, első emelet, balra az utolsó ajtó. - mondta kedvesen, de aztán a szemeiben aggodalom csillant. Mit olvashatott le az arcomról?-Minden rendben?-kérdezte óvatosan.

-Igen uram. Köszönöm - bólintottam majd elindultam az emeletre.

A szoba kicsi volt, de otthonos. A falai krém színűek voltak. A bútorok és az ágytámla natúr fából készült. Az erkély előtt lévő hosszú, fehér függöny meglibben az enyhe szélben.

Most mit tegyek? A nőstény nappal úgy sem támadna. Ha lemegy a nap, megkönnyítem a dolgát és elmegyek a városból, keresek valami eldugott helyet, ahol nincsenek szemtanúk. Csak Ő és Én.

Kisétáltam az erkélyre. Lekuporodtam a földre és lehunytam a szemem. A nap sugarai égették a bőrömet. Elképesztően kellemes érzés volt. Megpróbáltam kizárni a fejemből minden zajt csak a gondolataimra koncentrálni. Elnyomhatott az álom, mert egyszer csak minden elsötétült.

Amikor felébredem már a nap lemenő félben volt. A sugara vörösre és lilára festették az eget, a felhők koszos vattaként keringtek az égen.

A gyomrom görcsbe rándult. Hát eljött az idő..

Visszasiettem a szobámba.Elővettem a mobilom és rendeltem egy taxit, amivel kimehetek a városból.

Amíg vártam, hogy megérkezzen összeszedtem a holmim és lesiettem az épület elé.

A levegő kezdett lehűlni, de még így is melegebb volt, mint Forksban. Azon gondolkodtam, hogy felhívjam-e Bellát búcsúzóul. Azok után, ahogy viselkedtem vele legalább bocsánatot kellene kérnem tőle, de mi van, ha így még nagyobb fájdalmat fog okozni a… a halálhírem. Nem! Nem szabad még jobban bántanom. Hisz ott van neki a képességének a tudata. Elég neki azt feldolgozni…

A taxi egészen kivitt a városhatárig ahová már a fények sem értek el. A sofőr gyanakodva méregetett mikor a kezébe nyomtam a pénzt és kiszálltam.

Mély levegőt vettem és szembefordultam a sötétséggel. Még hallottam, mikor az autó megfordul is visszaindul a város felé,de utána semmi. A nagy csend és a sötétség nyomasztó volt. A holdat vastag felhőréteg takarta, így elvéve tőlem az utolsó fényforrást. Miután a szemem viszonylag hozzászokott a Fényhez egy erdő kezdett kirajzolódni az autóúttól pár méterre.Elmosolyodtam. Ez tökéletes lesz. Itt nincsenek szemtanúk, csak a sötétség és mi.

Lassan elindultam az erdő felé. Elkezdtem remegni,de nem a félelemtől hanem a vágytól, hogy végre megpillanthassam apám gyilkosának arcát…

Na ez a durva.

Na emberek!Ilyet még senki nem látott,nem lát és nem is fog látni,ameddig a világ világ...

Lehet ennél mélyebbre süllyedni? Kétlem!

De azért én elröhögtem magam..

CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK!!!!

http://szupcsitvajlajt.blogspot.com/

Pájázati novellám

Na szóval.Ez egy pájázatra szánt novellám.Gondoltam,megosztom veletek. :) Az történettel vannak további elkébzeléseim.Ha tetszik nektek akkor majd ezt részletesen elmagyarázom :)
KOMIKAT szeretnék mindenkitől aki elolvasta.Ha nem,azt felkeresem és levadászom! xD
ui.:A friss is nemsokára érkezik. :)
Puszi:Bella.

KEZDETNEK HITT VÉG

-Renesmee Carlie Cullen ! Tíz perced van, hogy elkészülj, különben istenemre,hogy itt hagylak!- ordibálta valahonnan kintről Alice néni.

Mérgesen felmordultam. Alice mindig eltalálja a legjobb időpontot arra, hogy megkeserítse az életemet. Persze tudom,hogy jót akar,de akkor is. Nem tudják megérteni,hogy a szerelmemmel akarok lenni,legalább egy kicsit?Szeretem a családom,de néha annyira elviselhetetlenek..

Jacobra néztem, aki ott feküdt mellettem az ágyon. Szemlátomást mulattatta az arckifejezésem.

- Akarod,hogy kitekerjem a nénikéd kecses kis nyakát?- viccelődött,majd magára rántott.Nem válaszoltam. A bőre szinte égette az enyém. A szívem dörömbölt a mellkasomban. Ajkaival kínzó lassúsággal közelített felém. Forró, édes lehelete elkábított.

-Jake, csak jót akar. - hebegtem két csók között. - Mennem kell. - hadartam és villámgyorsan leugrottam róla. Ha esélyt adok neki, hogy újra megcsókoljon, nem hiszem, hogy képes lennék elmenni. Még fel sem fogta, hogy nem vagyok ott én már az ágynak háttal álltam és próbáltam lecsillapítani a vágyaimat iránta.Vettem pár mély levegőt majd megfordultam és rá néztem. Egy önelégült vigyorral találtam szembe magam. Mindig sikerül ezt kihoznia belőlem és ezt mindig nagyon élvezi.Felvágós!

De az „úgy-eltűnök-előled-hogy-észre-se-veszed” versenyt mindig én nyerem.

A gyorsaságomat még mindig nem szokta meg. Csak fél vámpír vagyok ugyan, de gyors.Bár az egy kicsit megnehezíti a helyzetet, hogy Jake meg vérfarkas, bár ő nem rendelkezik olyan reflexekkel, mint én. Ezt néha ki is használom.

A szekrényhez sétáltam. Ma egy szűk fekete farmer, egy fekete magas sarkú és egy fehér,- elől hátul mélyen kivágott-, blúz mellet döntöttem. Amíg a ruhákat válogattam végig éreztem a hátamon perzselő tekintetén. Ha most ránézek, és szembe találom magam tüzes parázsló szemeivel akkor nem hiszem,hogy kontrolálni tudom magam és ezt aztán végképp nem akarom. Jacobbal megígértük a szüleimnek, hogy az utolsó határt a testi kapcsolatunkban csak a nászéjszakán lépjük át, bár ezt könnyebb mondani, mint véghezvinni. Apának és Jakenek ebből sok vitája volt már.Apa még nem teljesen bízik benne. Amikor épp erről beszélgettünk Carlisle-al és Jacobal,apa meghallotta. Teljesen elvesztette a fejét és őrjöngeni kezdett. Még anyának és Jasper bácsinak így is nem kevés idejébe telt megnyugtatni. Aztán nagy megkönnyebbülésemre belenyugodott, hogy ha akarja, ha nem,mi Jacob Blackkel összetartozunk,és ezt a szent köteléket még ők sem vághatják el,hisz én vagyok Jacob bevésődése születésem óta. Két hét múlva pedig hivatalosan is összetartozunk majd. Örökké.

Amikor elkészültem odasétáltam szerelmemhez és nyomtam a homlokára egy puszit. Akaratosan az ajkaim után kapott, de incselkedve elhúzódtam tőle és rávigyorogtam. Hangosan összecsattintotta állkapcsát és morgott egyet. Ezt szándékosan figyelmen kívül hagytam.

- Nem tudom, mikor jövök. Tudod milyen Alice. Vigyázz magadra, és kérlek, ne hecceld Roset. Szeretnélek egészben az oltár előtt látni- kuncogtam. –Szeretlek. - mondtam végül és elsiettem az ajtó felé. Az ajtóba két erős kar elkapott és hátulról átölelt.

- Alá becsülsz te engem! Az én esetemben, amelyik kutya ugat, az harap is!- suttogta a nyakamba. Újra elöntött a forróság, de próbáltam a kint tajtékzó nénikémre gondolni, aki rám vár.

- Te meg ne becsüld alá a vámpírokat! De igazán tudhatnád már!- fenyegettem, de keménységemet némileg befolyásolta, hogy a hangom megcsuklott.

- Hmm. - búgta majd arrébb söpörte vörös haj zuhatagom és az ajkai lejjebb csúsztak a vállamra.

- Jake, Mennem kell. - szuszogtam majd megfordultam és a karomat a nyaka köré fontam. Ördögien mosolygott, ami dühített. Ha akartam, ha nem egyszerűen nem tudtam ellenállni neki, túl gyenge vagyok ahhoz.

- Tényleg? Hát a karjaid úgy látom, maradnának még. - incselkedett visszafojtott nevetéssel. Nagy nehezen eltávolodtam tőle. Zavaromban beharaptam az alsó ajkam és a szemébe néztem. Elszakadt a tekintetemtől és végignézett rajtam.

Mordult egyet és a karomnál fogva visszarántott.

- Biztos ebben akarsz menni?- préselte a szavakat összeszorított fogai keresztül. Olyan csábító, amikor féltékenykedik. Ilyenkor még jobban kívánom..

- Jake! Én csak a tiéd vagyok. - nyugtattam mosolyogva.

- De én akkor se szeretem ha…- durcáskodott. Olyan édes volt.

Kiszabadítottam a kezeimet a vasmarkok szorításából és átkaroltam a nyakát majd lágyan elkezdtem csókolgatni a meztelen vállát. Alig hallhatóan morrant egyet és felemelt. Nekem se kellet több. A lábaimmal átkaroltam a derekát és meg szorosabban öleltem a nyakát. Hevesen csókolni kezdtem. Éreztem, hogy egész testében remeg. A csókom akaratosabb volt, mint még soha. Ezt megérezte és pár ujjnyival eltolt magától.

- Nessie. Megígértük. - lihegte még mindig remegve és lehunyta a szemét.

- Nem érdekel!- mordultam fel és újra megcsókoltam. A szemei felpattantak és attól kezdve már ő sem tiltakozott.

Pár perc múlva egy zavart kuncogás zökkentett ki minket.

- Talán zavarok?- mondta és próbált mérges hangot megütni, de látszólag viccesnek találta, hogy milyen helyzetben toppant be. Biztos ezt is meglátta előre, mint mindent általában.

- Igen Alice, zavarsz. Menj el! Nem megyek sehova. - sziszegtem és még jobban rácsimpaszkodtam Jacobra aki a reakciómon felkuncogott.

Láttam, hogy elszakad a cérna.

- Na, azt próbált meg!- mondta nénikém dühösen és dobbantott egyet. - Kutya, azt akarod, hogy én szedjem le rólad?

- Hát megpróbálhatod kicsi vérszívó. - nevettet gúnyosan Jake és magához szorított. Aztán meg csak azt vettem észre, hogy Alice rángat a Cullen ház felé szerelmem pedig az ajtóban szitkozódik.

- Jól van na,megyek én magamtól is! - dörmögtem durcásan és visszapillantottam anyáék háza felé.

- Kicsim, hidd el, hogy én csak jót akarok. Ugye nem akarsz az esküvődön farmerben lenni?- dorgált meg.

- Sajnálom. - mondtam és bocsánat kérően néztem rá. Elmosolyodott.

- Egyáltalán lehet rád haragudni?- ölelt át.

- Na és nem gondoltad meg magad a ruhával kapcsolatban? Biztos nem fehéret szeretnél?- fintorgott miközben a Cullen ház felé futottunk.

- Nem, én nem hagyományosat szeretnék. Ez már biztos. Különlegesnek kell lennie. - biztosítottam.

- Hát jó, ahogy akarod. – sóhajtott csalódottan. Tudtam, hogy nénikém hajlamos arra, hogy addig duzzog, amíg ki nem engesztelem valamivel. Ekkor már a háztól csak pár méterre sétáltunk. Gyorsan kitaláltam mivel is engesztelhetném ki Alice-t.

- Segítenél nekem kiválasztani a ruhához a kiegészítőket, és a cipőt? Tanácstalan vagyok. –

Füllentettem. Rám nézett azzal az ennivaló mosolyával és a nyakamba ugrott.

- Igen,igen!Micsoda kérdés!- csilingelte Alice. Bármit megtettem volna az ő boldogságáért.

- Életmentő vagy. - mosolyogtam boldogan. - Rose néni pedig majd megcsinálja a hajam. - suttogtam a fülébe.

Pár másodpercig a semmibe meredt aztán rám nézett. Olyan volt mintha sírt volna.

- Gyönyörű leszel Renesmee. - suttogta meghatottan és megszorította a kezemet. - Mázlista az a kutya. - sóhajtotta lemondóan.

- Kérlek ne most.- szóltam rá. - Hiányzik anya és apa.Megjöttek már a vadászatból?Annyira hiányoztak,mintha már 300 éve elmentek volna,nem csak három!Ugye nem mondtátok el nekik,hogy náluk töltötte az éjszakákat Jake is?És anya is jön velünk?Mikor indulunk?Jaj már annyira várom!O,Alice!Nem láttad milyen ruhát fogunk választani?Biztos láttad.De jó is,ha nem tudom,legyen meglepetés!Istenem annyira várom már!-hadartam izgatottan.-Szeretlek Jacob Black!-kiabáltam a házunk felé nevetve. Félvámpírságomnak köszönhetően hallottam ahogy Jake felnevet és egy „énis szeretleket” kiabál.

Nénikémmel együtt nevettünk tovább.

-Nocsak!Az előbb még pokolba kívántad az egészet.-csilingelte.-Annyira örülök,hogy megtaláltad a boldogságot.Remélem boldog leszel a kor..Jacobbal.

Köszönöm,hogy mindenben támogattok és feltétel nélkül szerettek!Ez sokat jelent nekem Alice.Nem is tudom mi lenne velem nélkületek!-mondtam meghatottam.-Nagyon várom már,hogy Jake a férjem legyen és testileg lelkileg az övé legyek.-motyogtam csurig telve szerelemmel.

Elnézően rám mosolygott aztán ölelkezve beléptünk a Cullen villába.

A ház olyan gyönyörű volt mind mindig, hála Esmenek.Senki se hinné,hogy vámpírok lakják.

Alice-szel az oldalamon a nappaliba sétáltunk.Végignéztem a társaságon és megállapítottam,hogy Carlisle,Emmett ,Apa és Rose néni nincs itt.Amikor anyára néztem egyszerre elöntött a viszont látás öröme és a félelem.Ledermedtem.Szinte láthatatlanul megérintettem Alice karját és levetítettem neki a kérdésem:”Hol van apa?Ugye semmi baja Jake-nek?”

-Nyugi Nessie.-suttogta mosolyogva.Megkönnyebbülve kifújtam a levegőt és a családom többi tagjához fordultam.

-Sziasztok.-mondtam mosolyogva majd anya kitárt karjaiba vetettem magam.Nevetve átölelt.

-Nessie,de őrülök,hogy újra látlak.Hiányoztál.-mondta még mindig ölelve.

-Ti is nekem anya.Apa hol van?-kérdeztem szenvtelenül.

-El kel intéznie pár dolgot.Nemsokára itt lesz.-mondta mosolyogva.

-Oké.Mikor indulunk?-kérdeztem izgatottan.

Azon mire észbe kaphattam volna már a levegőben voltam.Önkéntelenül felsikítottam.Amire földet értem addigra már mindenki nevetett rajtam.Megfordultam és a nevetéstől reszkető Emmettel találtam szembe magam.

-Na idefigyelj Emmett Cullen!-mondtam most már én is nevetve.

-Na mi van kislány?Ennyire eltompultál?-kacagott.

-Te ezt még nagyon megkeserülöd Em.-vigyorodtam el ravaszul.

-O,na ne mond.És mit csinálsz?Megkarmolsz?-incselkedett.

-Már el is felejtetted tegnap hogy lealáztalak bírkózásban nagymenő?-láttam rajta,hogy tudja.-Na ki is tompult el?-kérdeztem nevetve és rá kacsintottam.A háttérben a többiek visszafojtott kuncogását hallottam.Báttyuskám arcáról lehervadt a mosoly.

-Csak mázlid volt.Jazz elterelte a figyelmem.-mentegetőzött.Felhorkantam.

-Ahh hát persze.Akkor visszavágó!Most!-néztem farkas szemet a ravaszul vigyorgó Emmettel.-Jasper te itt maradsz.-kacsintottam rá.Nevetve bólintott és szerelme mellé lépett.

-Benne vagyok!Most nem lesz olyan könnyű dolgod kisasszony!-mondta majd morgott egy hatalmasat.Erre egy kecses nyelv nyújtással válaszoltam.Erre a többiek újra elnevették magukat.Már indultunk is volna a hátsó ajtó felé amikor anya aggódó hangja állított meg minket.

-Emmett,ugye tisztában vagy vele,hogy Nessie csak félig vámpír?És ha valami baja esik akkor Edward…-mondta nyugtalanul.

-Nyugi Bella!Szerintem inkább Emmett miatt kellene aggódni!-lépett anya mellé Alice nevetve.-És egyébként is,te nem mész semmi féle birkózásra Nessie.Vagy már nem emlékszel mit terveztünk?-szegezte nekem a kérdést.

-A francba!- morgolódtam - Nem lehetne..?-kezdtem volna könyörögni de Alice közbevágott.-Hogy is ne!Meg ne próbáld még egyszer eljátszani azt a műsort amit Edwardék háza előtt a kutyával!-pattogott mérgesen nénikém.Felsóhajtottam és dühösen összefontam a karjaimat.

-Jó-jó mennyünk.-léptem anya és Alice mellé.Emmett dühösen morgott majd kifelé vette az irányt.

-De aztán nehogy azt hidd,hogy megúszod kicsi lány!-morogta vészjóslóan.

-Aha.Majd meglátjuk ki húzza a rövidebbet Em!-szóltam utána.Ezen egyszerre nevettünk.Megrázta a fejét és kisuhant az ajtón.

-Mehetünk?-kérdezte anya.Bólintottam.

-Rose nem akar jönni?Hallgatózni kezdtem,de sehol sem hallottam a hangját.Kicsit elszomorodtam.Nagyon szerettem Rose-t is.Mindíg a lánya ként viselkedett velem.

-Tudod Nessie,Emmet és Rosalie most nagyon el lesznek foglalva.Nem hiszem,hogy most ráérne.-kuncogott Jasper.

-Oh értem.-vigyorodtam el.Hát igen.Ez egy olyan dolog ebben a családban ami már az első perctől kezdve nem okozott meglepetést.

-Hát akkor Sziasztok!Majd jövünk.-mondtam és anyával és nénikémmel az oldalamon kiléptem az ajtón.

Kikönyörögtem,hogy az én kocsimmal(amit nem olyan rég kaptam Apuéktól)mennyünk.Az én szemem fénye egy éjfekete Lamborghini Gallardo Nera.Imádtam azt a kocsit.

Természetesen én vezettem.Alice ült az anyós ülésen anya pedig hátul.

-Na és mi a cél?-kérdeztem izgatottan.

-Oregon,Portland. - mondta természetesen. Még jó, hogy most tankoltam..

Már több órája járkáltunk boltról boltra,de semmi.Kezdtem kétségbe esni.És egyre jobban hiányzott Jacob.Utáltam,ha nincs velem.

Talán mégis Rose-nak volt igaza és Rendelnem kellene valahonnan.Persze csak is kizárólag Franciaországból-Nem mintha lenne más választásom-talán még nem késtem el.

Miközben ezen rágtam magam egy újabb ruhákkal teli fogashoz léptem úgy a 25. boltban.Aztán megláttam:Ennél gyönyörűbb ruhával még az életemben nem találkoztam.

Vérvörös színű,hátul mélyen kivágott pántatlan ruha volt.Az elejét vörös rózsákká formált anyagok borították felfutva egészen a dekoltázsig.Combközépnél buggyosodó,a vörös alapon keszekusza mintázatban futottak különféle virágminták amiket néhány helyen-első ránézésre-rubin kövek borították.

Szemkápráztatóan gyönyörű volt.

-A-anya,Al-Alice ezt..-hebegtem szinte némán de máris melletem termettek.Kábultan a ruha felé mutogattam,de nem vettem le a szemem „életem szerelméről”.A szemem sarkából látta,hogy anya elmosojodik Alice pedig cseppet sem meglepett képet vág.

-Na végre.Be kell vallanom,hogy..igazad volt.Ennél tökéletesebb nem is lehetne.-mondta nénikém behódoltan.Aztán halkan nevetgélt valamin.

-Ez a ruha..nekem csak ez kell!-ujjongtam és leakasztottam a fogasról.Alice odaszökkent mellém és ruhástól átölelt.

-Meseszép.-mondta izgatottan.

Miután eleresztett anya lépett mellém.

-Ez fantasztikus Nessie,olyan..tökéletes leszel szivem.-mondta meghatottan.Némán sírt.-Nem akarom elhinni,hogy ez a nap is eljött.Az én kislányom.-rázta meg a fejét.

A ruha egy szempillantás alatt kiesett a kezemből és én máris Anya és Alice nyakában voltam.

-Szeretlek titeket!Nekem van a világon a legjobb családom!-mondtam és a szemem könnybe lábadt.Gondolotban ezt üzentem nekik:”Jajj ne már!Úgy csináltok mint a vénasszonyok!Komolyan mondom!Hahó,csak férjhez megyek..nem lesz belőlem..olyan..izé,hát tudjátok!Talán ti azok lettetek?Aztán levetítettem egy képet magamról amin épp a nyelvemet öltöm,célzásként”

Éreztem,hogy a fejem fölött összenéznek majd cilingelő nevetésben törnek ki.

-E-m-m-e-t-t!-ordibáltam a nappali közepén és úgy ugrándoztam,mint egy felturbózott gumilabda.-Itthon vagyok!Told csak le szépen a hátsódat!

Aztán meghallottam Em harsány nevetését valahonnan az emeletről.A következő pillanatban mögöttem termett és máris a vállán voltam.

-Tegyél le!-visítottam nevetve.Nem válaszolt,egyenesen a hátsó kert felé vette az irányt,de nem ált meg,egészen a folyópartig rohant velem.Hiába kapálóztam és karmoltam,semmi.Még akkor sem csinált semmit amikor beleharaptam a hátába.Ettől inkább még jobban mulatott rajtam.

Amikor megérkeztünk,lekapott a válláról és úgy tíz méterre elhajított.Még meg se vártam,hogy rendesen földet érjek már meg is pördültem és dühösen morgolodva felé kezdtem el rohanni. Amilyen erősen csak tudtam rá ugrottam és a földre tepertem.

Nem tudom meddig tartott a mi kis játékunk.Épp Emmett ált nyerésre amikor egyszerre lépteket hallotunk.Em egy másodperc töredékéig nem figyelt.Kihasználva pillanatnyi figyelmetlenségét kihúztam a lábaimat a teste alól és minden erőmet összeszedve elrugtam magamról egyenesen a tőlünk pár méterre lévő folyóba.Úgy robbant be a kemény teste a vízbe mintha egy ágyú dörrent volna.A vízsugár mindenfelé frőcskölt,egy kicsit engem is beborítva.

Életemben nem nevettem még úgy miközben Em-et néztem amint kimászik a folyóból megverten,csurom vizesen és szitkozódva.

-Győőztem!Jajj, Emmett ez óriási volt!Látnod kellett volna az arcod!Az minden pénzt megért!-mondtam két röhögőgörcs között a földön görnyedezve.

Egyszerre két nevetés társult az enyémhez.

-Nocsak-nocsak!Látod Edward,én megmondtam,hogy nincs miért aggódnod.Már megint Emmett tette le az arcát ilyen hangosan.Bár lehet,hogy az álla koppant hangosabban.Már megint alábecsülte Nessiet!Sose tanul.-nevetgélt Jacob.

-Hát Em, lásd be,ezt csúnyán beégted.Most aztán nagy csorba esett az egódon,mi? Mit vártál,hisz az én lányom!-kuncogott apa.

-Duguljatok el!-nézet rájuk gyilkos pillantással Emmett.

Apa,Jake!-kiabáltam és odarohantam hozzájuk majd szorosan apa jéghideg mellkasába bújtam.

-Nagyon hiányoztál.-mondtam megkönnyebbülve és mint egy kislány arcon pusziltam.Erre elnevette magát és ő is megcsókolta a homlokom.

-Te is nekem kicsim.-mondta mosolyogva majd eleresztett.Félve néztem fel az arcára ,de amikor csak boldogságot láttam rajta fellélegeztem.

Jacobra néztem,aki eddig a duzzogó Emmetten szórakozott.Mikor meglátta,hogy nézem azonnal felém fordult, és kivillantotta azt az ezer vattos vigyorát. A szemeiben türelmetlenéset láttam.Odaléptem elé és hozzábujtam,erre ő automatikusan a karjaiba zárt és szorosan tartott.A hirtelen forróságtól összeborzongtam.Nagyon jól esett Em és apa hideg teste után.

-Szia.-leheltem.Lehunytam a szemem.Mélyen magamba szívtam forró bőrének fantasztikus illatát.Azonnal melegség és nyugottság öntött el.

-Hiányoztál.-mormolta lágyan a hajamba.

-Hmmm.-dünnyögtem.Kicsit már fáradt voltam.Bár ezt nem mondtam még ki hangosan de Emmettel birkózni irtó fárasztó dolog.De ezt sose árulom el neki.Minek?Hogy még nagyobbra nőljön a már így is bazinagy egója?Na azt már nem.

Erre a gondolatomra apa mellettem kuncogni kezdett és azzal a féloldalas mosolyával rám kacsintott.

Erre én is elvigyorodtam. Pár pillanat múlva hangosan felnevetett.

-Azt tanácsolom fuss,ahogy csak bírsz kicsim!-mondta még hangosabban kacagva.

Jacob arcán teljes értetlenség ült ki.Én azt hiszem tudom mire céloz. Hangosan nyeltem egyet és Em-re néztem. A szemei lázasan csillogtam,a csak egy farmer volt rajta de az csurom víz.A szája arra az idegesítő kaján vigyorra húzódott.Egy szívdobbanásnyi ídő alatt megiramodott felém.Azonnal felvettem a nyúlcipőt és a hegyek felé vettem az irányt miután átugrottam a folyót.Hátra se néztem csak futottam.Jake kérdezett még valamit apámtól de már túl messze voltunk,nem értetem,hogy mit akar.Biztos valami vicceset mert apa felkacagott.A hátam mögött Emmett gyorsított a tempón így én is megszaporáztam a lépetimet.Valahogy nem akartam bevárni,és megkérdezni mit akar tenni.

-

-El sem hiszem,hogy holnap a feleségem leszel.-mondta áhitatos hangon Jacob.Még szorosaban hozzá bújtam.Épp a La Push-i tengerpart egyik szikláján ücsörögtünk.Szerettem itt lenni.Szinte úgy tekintettem rá mint a második otthonomra.

-Alig várom.-pusmogtam a nyakába majd belecsókoltam.

Megborzongott.-Én is.

-Szeretlek.-mondta folytott hangon.Az ajkaival az enyémet kereste.Lehunytam a szemem és elmosolyodtam.A csókja akaratos volt és türelmetlen.Hosszan csókolt.Mikor ajkaink elváltam egymástól mind a ketten ziháltunk.-Én is téged.-mondtam remegő hangon.Az ajkai az államra siklottak,majd le a torkomra egészen a vállamig.Amikor belecsókolt a nyakam alatt lévő gödröcskébe kéjesen felsóhajtottam és egy kicsit hátra vetettem a fejem.Egy szempillantásnyi idő alatt az ölében voltam.A lábaimat átkulcsoltam a háta mögött és szorosan hozzápréselődtem.Halkan felmordult és a csípőmnél fogva még szorosabban tartott.Újra megcsókolt.De ez a csók most más volt mint az eddigiek.Annyira vágyakozó volt,hogy szinte beleremegtem.A nyelveink utat törtek maguknak bejárva minden egyes cenimétert egymás szájában.A kezei a blúzom alá csúsztak ezzel egyidőben az én kezeim a hasán lefelé haladtak.Hirtelen felnyögött majd megáljt parancsolóan elhúzódott tőlem. De a szemei szikráztak.-Ne!-nyöszörögtem és még szorosabban tartottam karjaimmal.-Kérlek Jacob!-mondtam szinte ezsdeklő hangon.Beharaptam az alsó ajkam és a szemébe néztem.Hangosan felmorgott.

-Holnap.-sürte a szavakat a fogai közt.Vett pár mély levegőt majd nagy nehezen rám mosolygott.-Te el nem tudod kébzelni mennyire nehéz ellenálni neked.Szinte lehetetlen.De ezt az egy napot ki kell még bírnunk Nessie.-mondta nehézkessen.-Aztán a tiéd vagyok.

Fogcsikorgatva lekászálodtam róla és talpra áltam.Dühömben majdnem elsírtam magam.Az arcomba tódult a vér.Lesütötem a szemem,nem akartam a szemébe nézni.

-Már..nem akarsz e-engem ugye?Elég volt belőlem?-kérdeztem rémülten.Óvatosan rá emeltem a tekintetem.

Élesen beszívta a levegőt.A szemei felizzottak.Felpattant és elém lépett.A kezeivel erőszakosan felemelte az állam.Az egyik kezemet az ágyékára rakta.Elakadt a lélegzetem.A férfiassága keményen kidomborodását a nadrágján keresztül is tisztán éreztem .Az arcom szinte bordó lett.Újra beharaptam az alsó ajkam és lesütöttem a szemem.

-Méghogy elég?!Belepusztulok a vágyba minden egyes csókod,érintésed után.Minden másodpercben vágyom rád. Az én testemen szemmelátható jelei is vannak annak,amikor így megőrjítesz!Sosem lesz elég belőled ez a baj!Próbálom megőrizni a higgadtságom amikor veled vagyok,de napról napra nehezebb,szinte lehetetlen!Bele sem akarok godolni milenne ha pont akkor változok át amikor mi..-összerezzent.-De egyszerűen utálok nemet mondani !Nem bírok ellenálni neked..-nyögte.

Teljesen felizgatott lázas hangja.Újra elöntött a vágy.Ő is akar engem,ő is akar engem-zakatolta az agyam örömmámorban úszva.

Az ágyékán lévő kezemet megszorítottam.Hangosan felmordult de én nem áltam meg.A karommal átkaroltam a nyakát,a csípőmmel nekifeszültem csípőjének és elkezdtem mozgatni ide oda a testem.Riadtan kapott csípőm után és lefogta azokat.Úgy kapkodta a levegőt akár csak én.A szemei kiéhezettek voltak.

-Nem!-mondta nyugodságot erőltetve a hangjára de én nem hagytam magam.A kezeit a lábamra csúsztattam és a karjaiba ugrottam majd elkezdtem csókolni-nem tiltakozott,úgy tűnt feladta.Kicsit aljasnak éreztem magam.De ez most nem számított,hísz ő is akar engem.Belemosolyogtam vad csókunkba:Győztem.

Hirtelen éles csörrenéssel megszólalt a telefonom.Majdnem felsírtam.Ez nem lehet igaz!Jacob elhúzódott tőlem és láttam a szemén,hogy rájött majdnem mekkora hibát követett el. Finoman lerakott a földre és hátrébb lépett.

Kirángattam a zsebemből a telefont,meg se néztem,hogy ki hív.

-Hallo?-kérdeztem még mindig levegő után kapkodva.Alice kétségbeesett hangja visított a másik oldalon.

-Kérlek,könyörgök mond,hogy még nem!Renesmee mindent láttam!Mond,hogy még időben hívtalak és te..ti..-dadogta halálra rémülten.

Szóval akkor..tényleg megtörtént volna.Hát ez hihetetlen.Hirelen elöntött a düh.Nagyon vissza kellet fognom magam nehogy elkezdjek szitkozódni.

-Nem Alice,ne aggódj!-szűrtem a fogaimon keresztül.Jacobra néztem aki zavartan mosolygott rám.

-Oh,hál' istennek.-sóhajtotta.-Tudod te milyen közel voltál hozzá,hogy Edward meglássa a látomásom amin ti éppen ..-a hangján hallottam,hogy elborzad.-..a lehető legmeszebb futottam a háztól és még így sem vagyok teljesen biztos,hogy nem csípett-e el egy-egy képet.Jasper utánam akart jönni.Elkébzelheted..-hadarta idegesen.Pár másodpercig nem beszélt aztán megkönnyebülten felsóhajtott.-Azt hiszem semmi baj.Nem látok olyasmit,hogy Edward,Rose,Bella vagy Emmett szét akarná tépni a kutyát.-sziszegte.-Könyörgöm Nessie,gyere haza!Megígértétek!Ennyit még igazán kibírhatnátok ti ketten!Tudod,hogy apád és Jazz mennyire nem bíznak a kor..Jacobban.Azt hiszik hogy el fog hagyni miután..-elhalgatott.-neki adtad magad.-na,ezen a ponton már égtelenül dühös lettem.-Gyere haza!És lehetőleg a kutya nélkül!Kitudja mennyire tudja fékezni a fantáziáját.-mondta dühösen Alice.Tudta,hogy tiltakozni fogok ezért közbevágott.-Ne feledd kicsim,megígértétek.Ne bántsd meg őket azzal hogy,a hátuk mögött.. Nessie,kérlek!-könyörgött esdeklő hangon.Hirtelen elszégyeltem magam.Hisz az egész csak egy nap.Ennyit igazán kibírhatnék.Őnző vagy Renesmee!Önző,önző és érzéketlen!Rettenetes bűntudatom támadt.

-Sajnálom Alice.-motyogtam bocsánatkérően.-Indulok haza!

-Köszönöm.-sugta hálásan.-Siess kérlek!Azzal lerakta a telefon.

Szégyenkezve Jacobra néztem.A szemeiből csak szerelmet és együttérzést láttam amitől még undorítóbbnak éreztem magam.Idegesen harabdálni kezdtem az alsó ajkam.Odajött hozzám és szorosan átölelt.Éreztem,hogy már a teste is lehiggadt.

-Sajnálom.Utálom magam!Meg tudsz nekem bocsájtani?-kérdeztem rekedt hangon.

Felszisszent és még szorosabban ölelt magához.

-Én is ugyan olyan bűnös vagyok mind te.Lehetetlen neked ellenállni.Nincs nekem annyi önuralmam.- mosolyogva megcsóválta a fejét.Fura,eddig ezt én hittem magamról-Nincs mit megbocsájtani.

-Kösznöm.-mondtam hálásan és egy csókot leheltem ajkaira.-Mennem kell.-húztam el a szám.-Van egy kis zűr otthon.Alice tisztára kivan akadva mert látott minket..ühm hát szóval az a lényeg,hogy a látomásában elértem amit akartam..-mosolyodtam el zavartan.

Jacob hangosan felnevetett.-Milyen veszélyes kis szörnyeteg vagy te Renesmee Cullen!-kuncogta.-Ördögi.

A nyakához hajoltam és kiszimatoltama főverőerét.A vér sebes iramban puzált az ereiben.-Hmm,remélem nem bánod,ha ma megkóstolak kicsit?Egyszerűen isteni a véred illata.-mondtam mosolyogva.-Csak meg tudjak állni.-tettem hozzá majd nyeltem egy nagyot.

Felkuncogott.

Tudod,hogy bármikor szívesen látlak.-mondta majd megcsókolt.

-Ennek örülök.-mormoltam és visszacsókoltam.

Másnap reggel korán keltem.Annyira izgatott voltam,hogy szinte kipattantam az ágyból.Az első gondolatom Jacob volt.Vajon mit csinálhat most?Magamban felnevettem.Valószínüleg valahol a környéken az igazak álmát alussza.

Villám sebességgel felkaptam magamra egy farmert és egy pólót.Már majdnem a fürdőben voltam amikor Alice rontott be az ajtón mögötte Rosalie-val.

-Jó reggelt.-köszöntek kórusban fülig érő figyorral az arcukon.Nem bírtam ki,hogy ne mosolyogjak rájuk.

-Sziasztok.Odaléptem Rose-hoz és átöleltem.

-Jöttünk ébrezteni de úgy tűnik nem volt rá szükség.-mondta kedvesen Rose.Még mindíg ki lehetett hallani a hangján azt a gügyögő hangot amin kiskoromban beszélt velem.Neki még mindíg a kicsi Nessie voltam.

-Hát akkor egy-kettő irány a Cullen ház.Rendbe kell hoznom téged,Rose te közben elkezdhetnéd a haját.Oh,és a ruha is elkészült,el kell hoznunk.Majd talán szólok Esmenek.És még a kiegészítőket sem láttad!Istenem csak készüljünk el!Remélem Emmett megtanulta a szöveget.Olyan izgatott vagyok!-csilingelte izgatottan Alice.

Elnevettem magam.

Egy szempillantás alatt a villában voltunk.Alice azt mondta anya elment Jacobnak segíteni.Állítólag olyan ideges,hogy nem tud visszaváltozni ember alakba.Apa meg Port Angelesbe ment,valmit el kell intéznie.Esme elment a ruhámért,Em valahol a szöveget tanulta.Jajj istenem csak nehogy elnevesem magam az esküvő közepén. Ahogy Emmett-et ismerem ennek aggasztóan nagy az esélye.

-Kész már?-kérdeztem feszülten úgy huszadjára.Már másfél órája az „utolsó simításokat” végzik.

-Türelem,Nessie!-szólt rám haragosan Rose.Élesen kifújtam a levegőt.-Oké.-válaszoltam kelletlenül.

Akaratlanul a gyűrűmre néztem amit Jake től kaptam mikor megkérte a kezemet. Győnyörű volt. Egy egyszerű ezüst karikán egy hatalmas ragyogó gyémánt volt elhelyezve. Két oldalán ugyan olyan- de egy kicsit kisebb- drágakövekkel .Még pár berakás is volt körülötte.A köveket ezüst kapcsok tartották a helyükön.Szórakozottan forgattam a kis gyűrűt az ujjamon.Már csak egy óra.-próbáltam lehiggadni,de ezzel a mondattal épp az ellenkezőjét értem el.A szívem őrült sebességel verni kezdett,a gyomrom összerándult az aggodalomtól és az izgatottságtól.Jacob vajon még biztos a dolgában?Akar még?Összerezzentem.A kétség ami most lavinaként zuhant rám megrémített. Rémülten kaptam Alice és Rose karja után és azonnal levetítettem nekik a kétségeimet.Egy pillanatra összenéztem majd elkezdtek nevetni rajtam.Megsemmisítően néztem rájuk.

-Tudod kicsim,mi mind ugyan ezt éreztük az első esküvőnkön.Bella annyira ideges volt,hogy majdnem Vegas mellett döntött.-nevetgélt Rosalie és az arcomra rakta egyik kezét.-Én szegény Emmettet majdnem faképnél hagytam.-kuncogott.Látszott rajta,hogy igazat mond mert rettenetesen zavarban volt.

-Ez komoly?-kérdeztük majdnem egyszerre Alice-szel.Én Alicet néztem ő Rose-t aki pedig a padlót tanulmányozta.

Hirtelen kitört belőlem a nevetés.Feszülten és nyugtalanul.

-Uhh.Öhm..akkor legalább nem lógok ki a sorból.-köhécseltem.-Ez megnyugtató.-mondtam,de ennek ellenére lebigyeztettem az alsó ajkam.

- Mi mindig itt leszünk neked kicsim, ezt sose feledd. - mondta Alice egy kis szünet után.

Amikor végre készlettem elindultam kifelé a ruhámért de Alice szinte elém vetődött.

-Az ki van csukva drágám!Nem teheted ki innen a lábad amíg el nem jön az idelye.A ruhád itt van minden mással együtt.-korholt le szigórúan.Elfolytottam egy mosolyt.Ilyenkor egy harcias kisegér jut róla az eszembe.Megadóan feltartottam a kezem.

-Ahogy gondolja,de figyelmeztetem magukat,hogy keresni fognak.-mondtam pókerarcal.Erre elnevették magukat.

Amikor már teljesen kész voltam (mint idegileg, mint külsőleg), csak pár perc volt vissza. Egy nagyon ismerős, dübörgő szívdobogás rángatott ki a gondolataim közül. Valahol az ajtónál állt. Felvisítottam és az ajtó elé ugrottam, de nem nyitottam ki.

- Jacob! - leheltem megkönnyebbültem. - Hiányoztál.Minden rendben?

- Te is nekem szerelmem. - mondta boldogan. –Most,hogy itt vagyok,igen. Jaj, Quil fogd már be!Te egy akkora f..- csattant fel, de a mondat végét elharapta. -Mennem kell. Találkozunk az oltárnál. - mondta fojtott hangon. Mély levegőt vettem.

- Mindent megteszek, hogy oda érjek élve. - suttogtam,a hangom remegett az izgalomtól.

- Ott leszek, vigyázok rád. - mondta, a hangján hallottam, hogy elvigyorodott. Hmm.

- Várlak. - lehelte végül aztán a léptei távolodni kezdtek.

Alice rám mosolygott és kiment a szobából.Pár perc múlva Rose odalibegett mellém és egy csókot nyomott a homlokomra.Ilyedten kaptam el a karját.

-Ne menj!-mondtam rémülettől kitágult szemekkel.

- Most mennem kell. Amint meghallod, a zongora hangját indulj el. Edward mindjárt itt lesz. - mondta mosolyogva. - Ne felejts el levegőt venni, nem illik a ruhádhoz a lila. - viccelődött aztán már ott sem volt.

Pár másodpercel később apa lépett be a szobába.Nagyon elegáns volt.Még sose láttam öltönyben,bár Jaket sem.Sőt még egyik Cullen férfit sem.

-Készen állsz?-lépett mellég és az arcán izgatott,büszke mosoly játszadozott.

-Azt hiszem..nem.-mondtam elcsukló hangon. Halkan elnevettük magunkat majd szorosan a mellére vont.-Szeretlek,mindennél jobban és tudom,hogy helyesen cselekedtél.Bízom benned.Én csak azt akarom,hogy boldog légy,akárki is tesz téged azzá.-suttogta.

Pár másodpercig csönd volt aztán nevetve megszólalt: E l'agnello stupido il cane fortunato si innamora in un lupo.-mondta utánozhatatlan latin kiejtéssel.Elmosolyodtam.A latin az egyik kedvenc nyelvem közé tartozott.

-Kösz,apa!-mondtam gúnyosan de aztán én is elnevettem magam.Sikerült elterelne a figyelmem.

-„És a buta bárány beleszeret a mázlista farkasba.”-mormoltam.Kedves.Aztán mint egy végszóra lenn Rose elkedte játszani az esküvői indula első dallamit.A szívverésem kihagyott egy pillanatra és elfelejtettem,hogyan kell levegőt venni.Apa bíztatóan megszorította a kezem aztán kinyújtotta a karját.Remegve belecsimpaszkodtam.Egyáltalán nem éreztem magam vámpírnak,hanem inkább egy szívbeteg gyönge embernek.

Már a hátsó udvar kijáratánál lépkedtünk amikor mindenki szeme a távoli erdőre villant.Megfagyott a levegő.Halálosan megrémültem.Apa mellkasát egy mély hörgés hagyta el.Rémülten rá kaptam a tekintetem de mikor megláttam arcát torkomon akadtam a szavak.Sorra végignéztem mindenkin.Minden arc rémületet és megdöbbenést tükrözött.Jacobot hagytam utoljára.Épp engem figyelt.Az arca eltorzult a fájdalomtól.

Aztán egy langyos szellő hozzám is elhozta a viselkedésük okát.A szag félelmetesen ismerős volt.A tudatomba égett.Hát persze!

A Volturi.

Teljesen ledermedtem.Mit akarnak a családomtól?Ne,csak..csak ne..nem.

A vérfarkasok hirtelen eltűntek majd amilyen gyorsan vissza is jöttek immáron vérfarkas alakban.Mostanra már 12-en voltak.

-Alice?-sziszegte apa a fogain keresztül.Alice meggyötörten nézett rám majd vissza Edwardra és megrázta a fejét.

Már csak egy kilóméternyire voltak tőlünk.Sétáltak.

-NEM!NEM!EZT NEM TEHETIK!-üvöltötte Edward dühtől tajtékozva és még jobban magához ölelt.-Ölni jönnek,mindenkit el akarnak pusztítani.A francba!Hatalmas túlerőben vannak!-mondta rettegve.-Semmi esély….-mondta megtörten.

Jacob fülszagadtó vonyításába mindenki beleremegett.Rám kapta a tekintetét ami tele volt rettegéssel.

-Sajnálom,az egész az én hibám!-mondtam majd elkezdtem zokogni.-De talán ha önként feladom magam akkor titeket nem fognak bántani.-lélegeztem fel.Kitéptem magam apa szorításából.-Nincs más megoldás!-csattantam fel mikor többen is mellettem termettek.

-De igenis van.-mondta sürgetően Jasper.-Talán ha ez egyik vérfarkas elrejtene téged amíg mi megpróbáljuk meggyőzni őket..

-Igen,ez beválhat.-mondta lázasan Alice és Apa.

-Sam,kit javasolsz.-kérdezte apa sürgetően.Jake azonnal előre lépett és sóvárgóan nyújtózkodott felém.-Nem Jacob,neked itt kell segítened!Igen,Leah,megtennéd?-nézett a kis farkas irányába Edward.A farkas bólintott.

-Nem megyek sehova.-makacskodtam.

-Renesmee kérlek könyörgök most az egyszer hallgass ránk,mi biztonságban leszünk,most te vagy a célpont,el kell menned innen amíg el nem mennek!Kérlek kicsim.-ezsdeklett anya.

Leah felmordult majd mellém lépett.Intett a fejével,hogy üljek fel a hátára.Feladtam és felszáltam.Leah még elköszönni sem hagyott ídőt azonnal futni kedett velem.

**

Teltek az órák.Megállíthatatlanul és kegyetlenül.Kezdtem elveszíteni a józan eszemet.Már szinte nem tudtam rendesen gondolkodni.Csk sírtam és sírtam,Leah pedig tűrte.

Másnap reggel nem bírta tovább és átváltozott farkas alakba és megkérdezi mi folyik ott.

Percekig nem csinált semmit csak állt.Aztán fülsiketítően hangosan és keservesen felordított és a földre roskadt.Leblokkoltam.Ne!NE!NEM!

-Leah vigyél oda azonnal.-zokogtam.A hátára másztam.Elkezdett futni olyan gyorsan akár a villám.Amikor már csak pár kilóméterre voltunk a háztól leugrottam a hátáról és futni kezdtem.Halálra rémülten futottam.A könnyeim megállíthatatlanul folytam.A melkasomból hangos hörgés tört fel.

Hirtelen egy furcsa bűz csapta meg az orromat.Egy émelyítően édes szag.Akár a tömjén..

Amikor kiléptem a fák közül mintha valaki kihúzta volna a lábam alól a talajt.Eltűnt belőlem minden.Meg szűntem létezni.A fájdalomtól alig bírtam életben tartani magam.Körbepillantottam könny áztatta szemeimmel.

A kertben két óriási hamukupac hevert.Még füstölgött.A gyomrom felfordult és térdre rogytam és zokogni kezdtem.Csak akkor fogtam fel igazán mik azok a kupacok amikor az egy kupacból kilógott egy farkas első lábának maradványa.A fejem hátra vetettem és teli torokból felüvöltöttem.Azok a kupacok az egykori családom volt.Ez az én hibám!Elhagytam őket.Megkínozták,feldarabolták és elégették őket.Mindennek vége.Mintha én is darabokra estem volna.Fájdalom és szenvedés hullámai egymás után törtek rám több tonna súlyal.

Nem tudom meddig zokogtam ott a földön,de egyszerre csak mintha minden érzékemet elvágták volna.Nem bírtam sírni többet.Nem fájt semmi.Csak ürességet éreztem és mosolyogtam.

Odasétáltam a vérfarkas-kupachoz és a markomba vettem a hideg puha porbol és elkezdtem futni vele.

-A kedvenc helyünkre viszlek el szerelmem.-mondtam a kezemben lévő hamunak.A veszteség tudata elvette az eszem,kellemes üres térbe taszítva ahol nincs semmi féle érzelem.

Amikor megérkeztünk lelasítottam.A kopár kiszáradt fák közt fehér köd szált egyre lejjebb.Felsétáltam a táncparkettra és engedtem,hogy a könnyű szellő elfújja a kezemből a hamvakat.A hátam mögött egy varjú élesen felvisított.Csak most éreztem át teljesen ,hogy vége.

Vége mindennek.Vége az életemnek,az álmaimnak,a szerelmemnek.Semmi sem maradt amiért érdemes lenne tovább szenvedni.A Volturi biztos tárt karokkal vár majd.Amit én akkor kezdetnek hittem,végül a vég lett.Elmosolyodtam és a szálló hamu után néztem ami szépen lassan eltávolodott majd végül eltűnt.

VÉGE

Tudom-tudom!Baromi hosszú xoxo De remélem megérte elolvasnotok :)

4. fejezet

És végre megérkezett! :D Sajnálom,hogy ennyit kellett várni rá..

Még egyszer szeretném megköszönni a Díjakat.Annyira örülök nekik :) De szerintem nem érdemlem meg..:/ De ha ti szerintetek igen akkor nagyon örülök! :)
Jó olvasást! Imádlak titeket! 
 Bella.

Tanácstalan voltam. Nem igazán tudtam mit kellene tennem. Talán,ha megint türelmes leszek, akkor közelebb jön.

Percek teltek el így, de nem történt semmi. Kezdett felmenni bennem a pumpa. Szórakozik velem? Lehunytam a szemem és vettem pár mély lélegzetet. Mi van, ha azt hiszi, hogy félek tőle (ami nem is olyan ostobaság) és azért nem jön közelebb. Valahogy tudatnom kellene vele, hogy azt akarom, hogy idejöjjön. Talán ha idehívnám…

Lassan, bizonytalanul kinyújtottam reszkető kezem és a tenyeremet az ég felé fordítottam.

-Gyere.-suttogtam magamnak, hiszen ő úgy sem hallja.

Lélegzet visszafojtva vártam, hogy mit lép. Aztán mintha megrogytak volna a lábai, a következő pillanatban pedig már ott sem volt.

Ijedtemben visszarántottam a kezemet. Vajon megint idejön majd?

Azzal igazán nem veszítek semmit, ha várok. Kisétáltam az erkélyem végére és leültem a korlát mellé. A körülöttem elterülő sötétséget kezdtem eltanulmányozni.

Azon, hogy hogyan tűnt el olyan gyorsan abba inkább most nem akartam belegondolni. Amennyi furcsaság történik mostanában, ez a dolog igazán „lényegtelen”.Vajon Bella látja, mi folyik itt? Biztos nagyon ideges, de remélem, nem csinál semmi hülyeséget. Nem akarom, hogy baja essen.

Nem tudom meddig ülhettem ott kinn. Talán egy vagy két órát. Teljesen átfáztam és az izmaim elmerevedtek. Ha eddig nem mutatkozott most már biztos nem jön. Dühösen fújtam egyet és feltápászkodtam. Lassan elvonszoltam magam az ajtóig, de nem mentem be. Reménykedve fürkészni kezdtem a tájat. Megesküdtem volna, hogy valaki figyel engem, de végül a kimerültségemre és a fantáziámra fogtam a dolgot és bementem a szobába, de az erkély ajtót nyitva hagytam. Nem tudom miért. Csak akkor vettem észre, hogy mennyire fázom, amikor az ágyamban voltam. A fejemre húztam a takarót és összekuporodtam. Aztán vártam, hogy mikor nyom el az álom.

Reggel ismét arra az édes illatra ébredtem, ami már két napja folyamatosan körbelengi a szobámat. Annyira finom és bódító. Parfüm nem veheti fel a versenyt ezzel az illattal. Számomra ez a legfinomabb. De még is mi ez? Nem emlékszem, hogy mosóport váltottam volna…

Kimásztam az ágyamból és automatikusan az erkély felé vettem az irányt. Amikor kiértem szinte a szívverésem is elállt. Egy boríték hevert a hintaszékben. Ökölbe szorult, remegő kezekkel odasétáltam és a kezembe vettem. Visszafojtott lélegzettel feltéptem a borítékot és kivettem a kis cetit belőle. Az állt rajta:„Sajnálom”.Az illető kézírása volt a legkifinomultabb és legszebb, amit valaha láttam. A lélegzetem felgyorsult és az agyam beindult. Szóval itt járt, méghozzá akkor, amikor aludtam. Mire érti, hogy sajnálom? Egyszerűen nem áll össze a kép. Ah, Ez annyira idegesítő!

A papírral a kezemben betrappoltam a szobámba és villámgyorsan felöltöztem aztán bementem a fürdőbe majd rendbe szedtem magam. Miután végezetem felkaptam a táskám és a kocsi kulcsom és lefutottam a lépcsőn. A konyha asztalon újra egy papír cetli fogadott, amin Apám macska kaparása állt.

Nessie!

Ma, ha lehet ne a megszokott úton menny az Iskola felé. Gyilkosság történt a sarkon.

Tanítás után azonnal gyere haza és kérlek, vigyázz magadra.

Ne izgasd fel magad, semmi baj.

Szeretlek! Apa.

Még hogy ne izgassam fel magam..Hát ez pompás .És mi van, ha ennek az egésznek köze van a levél írójához,a fiúhoz aki esténként meglátogat?Lehet,hogy a következő én leszek…

Kirohantam a házból és az autóhoz siettem. Újra Belláék felé vettem az irányt. A kereket fülsiketítően csikorogtam, ahogy tövig nyomtam a gázt.

Amikor odaértem Bella már ott várt rám. Beszállt az autóba és azonnal felém fordult.

-Mutasd a levelet!-parancsolt rám idegesen és a kezét nyújtotta. Kicsit meghökkenve, de azonnal elővettem a levelet és a kezébe nyomtam.

-Azt láttam, hogy borzasztóan összeveszik egy lánnyal és még pár emberrel. Vitatkoztak valami emberről és érzelmekről meg valami halandóságról.. és vámpírokról. -ezen a ponton lefagytam. Bella ezt nem vette észre ezért folytatta. -Nem értettem sokat, olyan gyorsan beszéltek. Aztán a fiú megint hozzád indult. Elhatározta,hogy nem megy közelebb és megvárja, amíg elalszol. Amikor ez bekövetkezett bement a szobádba és az ágyadhoz sétált. A gondolatai feszültek voltak és idegesek. Nem maradt sokáig. Kiviharzott a szobából és messze került a háztól. Ott valami férfival beszélt aztán visszament hozzád, de most már nyugodtabb volt. Keresett egy tollat és papírt. De nem láttam mit fog leírni csak,hogy sokáig nem bírja el dönteni mit írjon. Sokszor össze is tépte a lapot. Aztán a képek eltűntek. Vajon miért csak ezt írta? Mi történhetett..-alig bírtam követni mit mond.

- Várj! - hebegtem, nem bírtam tovább magamban tartani. - Azt mondtad vámpírokról?- kérdeztem döbbenten.

- Igen. - nézett rám zavartan. - Az egyik férfi azt mondta neki, hogy „Fiam, lásd be, hogy Jaspernek igaza van! Ez túl kockázatos te is tudod, hisz gondolj csak arra, hogy a vére szinte énekel neked. Ne felejtsd,hogy vámpír vagy”- ismételte aztán leesett neki is.

- Oh. - leheltem.

- Ez lehetetlen! Nem! Nem! NEM!-kiabálta. Moccanni sem bírtam. Teljesen lebénultam.

- Egy vámpír az. - mondtam ki azt ami mostanra nyilvánvaló lett.

Egyszerre minden a helyére került.

A természet feletti gyorsaság, amivel esténként eltűnt a szemem elől. Az arcának ember feletti szépsége, ami az első alkalommal ördögien megbűvöl és a tudatomba égett. Az a hihetetlen erő, amivel összezúzta a korlátot. És lehetséges,- bár még nem tudok részleteket-,hogy a mai gyilkosság is..

És még kitudja menyi természet feletti dolog, amit eddig csak a horror filmekben és a rém történetekben voltak, megelevenedett.

O, istenem! Már az első perctől kezdve valami ilyesmire kellett volna gondolnom! De most már késő!

Most már teljes bizonyossággal állíthatom, hogy miattam jön el éjjelente. És mi van, ha Bella látói képességének köze van a vámpírhoz? Lelkileg összeroskadtam. Mit tettem vele? Az egész az én hibám! Az enyém! Ha nem… születtem volna meg...akkor…Valamit tennem kell. Nem hagyhatom, hogy miattam bárkinek baja essen.

Az a mondat csengett a fejemben amit Bella mondott: „…hisz gondolj csak arra,hogy a vére énekel neked…”. Az nem létezik,hogy ezt rám értette. Vagy mégis? De mégis mire utalhatott ezzel?Ez azt jelenti,hogy az én vérem aromája után vágyakozik?De ezt nem értem,hiszen annyi lehetősége lehetett volna megharapni..

És a vita. Az lehetetlen, hogy rólam vitatkozzanak, hiszen ki vagyok én?Egy gyenge,hétköznapi ember, semmi több.

De azt még mindig nem értem, hogy jön a képbe Bella. Annyira sajnálom szegény lányt. Ez a képesség teljesen felborította az életét. Miért kell neki ezen átmenni? Az én hibám az egész, tudom. De azt nem, hogy mivel érdemeltem ki ezt.

Bár nagyon fájt, de egy valamiben biztos voltam:El kell tűnnöm innen.El Forksból.Talán ha én elmegyek a vámpír követ majd és nem foglalkozik tovább az itteniekkel.Legalább ezt meg kell tennem.Elvinni a veszélyt és akkor mindenki újra biztonságban lehet.Bella pedig talán megszabadul a látomásaitól.

Ha szerencsém van a vámpír követni fog.Remélem.

A szívem szakad meg ha belegondolok mire készülök.Itt hagyni mindent és mindenkit,és egy,a véremre áhítozó vámpír karjaiba rohanni.Halál..Még sosem gondoltam bele hogyan és mikor fogok meghalni.Hát,most eljött a megfelelő alkalom.Sosem gondoltam volna,hogy az életem 18 évesen véget ér.De most már mindennek vége.Csak addig kell kitartanom amíg a vámpír megtalál és megöl.Minnnél előbb el kell tűnnöm.Amíg itt vagyok megpróbálok tartani magam Apa és Bella előtt és nem összeroppanni,de nem lesz könnyű.

Már ma este elmegyek a Reptérre és megveszem a jegyemet.

Elmenni,elmenni ,elmenni!Ez járt a fejemben.Végleg elhatároztam magam.Nincs visszaút.Elmegyek innen és meghalok.Hát ennyi volt..?

A gondolataimból Bella remegő kezei ragadtak ki amint épp az enyémet szorongatja.Elhomályosult szemei a semmibe meredtek.

-Nessie,látok val..-mondta rémülten,de nem tudta befejezni a mondatot.Látomása van.A kezei még jobban remegni kezdtek és elkezdett zihálni.

-Bella mond el mit látsz.-mondtam lassan tagolva a szavakat.Csak telt az idő de nem szólalt meg csak egyre rémültebb lett.Amikor látomása van,olyan mintha nem is itt lenne.Aztán vége lett.A szemei rám villantak.A mindig gyönyörű szemek most tele voltak fájdalommal és félelemmel.Láttam rajta,hogy alig bírja ki,hogy ne sírja el magát.Még mielőtt bármit is megkérdezhettem volna elkezdett beszélni.

-Egy vámpír nőt láttam.Nagyon dühös volt és téged keresett.-hallgatott el.A szemei könnybe lábadtak de nem engedte,hogy kicsorduljanak.Letörölte őket és gyorsan folytatta.-El nem tudod milyen szörnyű volt végignézni,hogy…ezerféleképpen eltervezte,hogy fog megölni téged.-erre a szóra mind a ketten összerezzentünk.-Annyit tud,hogy Arizonában vagy valahol. Félelmetes mennyire eszelős.Bár láttad volna.Epekedik a halálod után.A dühtől nem tud tisztán gondolkodni.Ha jól állapítottam meg az idő sürgeti.Azt hiszem valaki meg akarja gátolni,hogy megöljön.-mondta aztán belemerült a gondolataiba.

Szóval Arizona.Vajon milyért választottam pont Arizonát?

-Várjunk csak.-szólalt meg hirtelen.Ijedtemben megugrottam.-Mit keresnél te Arizonában?Majdnem elnevetem magam de így is eleresztettem egy mosolyt amikor nem figyelt.Erről nem szabadna tudnia,bár számíthattam volna rá.Ez megkavar pár dolgot..

-Nem készülök utazni.-hazudtam szem rebbenés nélkül.-Biztos rosszul láttad.-mondtam megjátszott zavartsággal.

-Nem hinném.-mondta durcásan.

-Sajnálom de ez ostobaság Bella,csak képzelődsz.-minden egyes szót megbántam amint kimondtam,de el kell hitetnem vele,hogy nem megyek sehova,bár nem szeretném megbántani,de most muszáj.Az ő érdekében.Legalábbis ezzel hitegetem magam.Nem szabad megtudnia,hogy mire készülök.Biztos utánam jönne,az pedig szörnyű lenne.

Megbántottan nézett rám.Azonnal elrejtettem az érzéseimet és mintha egy maszkot húztam volna.Hidegen és keményen néztem rá.A szemét megint könnyek lepték be.Egy másodpercre meginogtam de aztán újra felöltöttem a maszkot.El kell hidegülnöm tőle.Úgy könnyebb lesz.El kell hinnie,hogy bolondnak nézem és hogy már nem szeretem.Ezek után biztos megutál majd de legalább biztonságban lesz.Minnél távolabb van tőlem annál nagyobb esély van rá hogy sértetlenül megússza.Bár a belsőmet mardossa a fájdalom az utolsó erőmmel fenntartottam az álcám.

-Bella az lenne a legjobb,ha ezzel elmennél egy orvoshoz.Ez nem normális dolog.Normális emberek nem látnak ostobaságokat.-mondtam hidegen.

-De..te..én..-motyogta.Az arcán meghökkenés,fájdalom és csalódás suhant át.A szemeiből kibuggyantak a könnyek de én nem,hogy megvigasztaltam volna ehelyett tovább fojtattam.

-Bella,én csak szórakoztam ezzel az egésszel,de amikor már elkezdtél komolyan beszélni elkezdtem aggódni,hogy minden rendben van e veled.Talán jobb lenne szakértőhöz fordulnod.Megiesztesz.-mondtam rideg hangon.-Talán addig nem kellene találkoznunk.Így mind a kettőnknek jobb lesz.

Teljesen lefagyott.A szája o alakot formázott,az arcáról a kabátjára hullottak a patakhoz hasonlító könnycseppek. Türelmesen vártam,hogy mit fog lépni.

-Értem.Akkor megpróbálom távol tartani magam tőled.-motyogta megtörten.

Bólintottam.Még egyszer utoljára fájdalmas és meggyötört pillantását az enyémbe fúrta aztán elment.Ki tudja viszont látom-e még.A fájdalom hullámai végigsöpörtek rajtam.Olyan érzés volt mind ha valami sűrű fekete folyadék szívna magába.Amikor elhajtott mellettem még rám se nézett.Ez nagyon fájt pedig nem szabadott volna.Amint eltűnt a sarkon,összeroskadtam és elkezdtem síni.Percekig zokogtam.Próbáltam elhitetni magammal,hogy ez a helyes,hogy ezt kellet tennem.De akkor miért fáj ilyen szörnyen?Mintha kitéptek volna belőlem egy darabot,örökre és visszavonhatatlanul megfosztva azt tőlem.

Eclipse *__*

Végre,végre.végre,végre,végre, :D
Imádom (L) Team Edward :) kB 7x néztem végig "o" alakú szájjal,aztán két percig csak bámultam a monitort majd csak ezután keztem el sikítani xD :


http://www.youtube.com/watch?v=S2HIda5wSVU&feature=player_embedded

De messze van még Júni. 30 :/ :)

3. fejezet :)

Bocsi a késésért.Remélem tetszeni fog.Tudom,hogy ez még nem olyan izgalmas de nemsokára beindulnak az események ;) És PLEASE emberek komikat szeretnék :D

Jó olvasást!

Puszi:Bella

3. fejezet

Utolsó óra után a parkolóban vártam Bellára. Neki még volt egy órája ezért bőven volt még időm.Sajnos.Beültem a Kocsimba és feltekertem a zenét.A fejemet az ülésnek támasztottam és hagytam,hogy átjárjon a zene.A gondolataimat ez nem kötötte le sokáig.

Aggódtam Belláért. Lazának mutatja magát,de tudom,hogy nagyon felzaklatták ezek a dolgok,ami most körülöttünk folyik.Nem meglepő.Vajon mire godolhat,mi ő? Sose volt az a fojta aki hisz ezekben a dolgokban.Egyszerűen nem értem,hogy azon az estén mi történt. Bárhogyan is törtem a fejem semmi racionális magyarázatot nem találtam, és ez bosszantott. Dühített,hogy nem tudom mi folyik itt.

Talán megőrültem,de szinte vágytam rá,hogy este legyen.Talán most végre megkapom a kérdéseimre a választ.Talán minden kiderül.Talán…De ha Ő megint eljön Bella megint látni fogja?Vagy akármi is az ami akkor történik..

De számomra az volt most a legfontosabb,hogy eljön-e.Ő..

Elég volt csak rá gondolnom ahhoz,hogy a szívem meglóduljon.Hihetetlen,hogy valaki, aki ilyen gyönyörű,hús-vér ember legyen.

Féltem kellene,de én egyáltalán nem féltem. Múlt éjjel amikor ott járt nálam két énem vitázott bennem.Az egyik azt ordibálta:”Fuss el,Renesmee!” A másik pedig azt csilingelte:”Ne félj.Renesmee,nincs mitől félned!”

Én végül arra az énemre halgattam aki nem félt,mert volt benne valami ami megnyugtatott és vonzott,mintsem félelmet keltett bennem.Ez volt a gyakoribb.De ennek ellenére voltam olyan pillanatok is amikor istenigazából rettegtem tőle.De mikor az arcára pillantottam ez az érzés eltűnt.Olyan volt mintha a legtökéletesebb márványból faragták volna.Szívfacsaróan tökéletes.

Annyira belemerültem a gondolataimba,hogy egy pillanatra azt sem tudtam hol vagyok.Amint felébredtem észrevettem hogy ül melletem valaki.Autómatikusan felsikkantottam.De mikor megláttam,hogy ki az nevetségesnek éreztem magam.Bella ült melletem,homájos szemekkel bámult ki a szélvédőn. Még a sikításomra sem mozdult egy centit sem.

-Oh,Szia,mióta vagy itt?Egy kicsit elbambultam.-Böktem ki nehézkesen.

Másodpercek teltem el,de ő nem válaszolt.Rezzenéstelenül bámult kifelé.

-Bella?Valami baj van?-kérdeztem aggodva és a karjánál fogva magam felé fodítottam.

Megdöbbentem.Mintha egy élettelen bábút tartanék.Csak bámult a semmibe üres szemekkel.

-Bella?!-visítottam

Aztán mintha felébredt volna.A szemei tágra nyítak és zihálni kezdett.

-Nessie!-suttogta megtörten,majd a nyakamba borult.

-Bells mi volt ez?-értetlenkedtem miközben nyugtatólag a hátát simogattam.

Vett egy mélylélegzetet ,kibontakozott az ölelésemből és szembefordult velem.

- Láttam…-suttogta.

-Mit láttál?-sürgettem.

-Az a fickó megint el fog jönni hozzád.Ma..-motyogta.

-Ez biztos?

-Igen.

Megdermedtem.Megint egy látomás.Mi folyik itt?De akkor..ha ebben a… képességben lehet bízni,akkor örülnöm kellene.Hisz ezt akartam.Végre kiderül az igazság.

-Mi vagyok én?-suttogta aztán elkezdtek potyogni a könnyei.

Nem bírtam tovább nézni ahogy szenved.Az ölembe húztam majd elkezdtem ringatni magunkat.

Szegénykém mit érezhet.Önző voltam.Végig az én problmáimmal foglalkoztam.Nem is gondoltam bele min mehet keresztül.Egyik napról a másikra belelátsz a jövőbe.El sem tudtam kébzelni milyen érzés lehet.Sosem hittem az ilyen dolgokban,mint ahogy ő sem.

Szörnyű bűntudatot éreztem.Talán ha nem beszélek neki erről az egészről akkor csak egy furcsa álom maradt volna számára.Ostoba voltam.

Perceken keresztül zokogott.Tehtetlennek éreztem magam.Egyre mélyebbre süllyedtem a bűntudat és a kétségbeesés mocsarába.

Kis idő múlva a zokogás abbamaradt helyét apró szipogások váltották fel.Óvatosan eltoltam magamtól és aggódva méregettem arcát.Nem nézett rám.A kabátját fixírozta és elkezdett beszélni.

-Sajnálom ezt,olyan gyerekesen viselkedek.-mosolygott szégyenlősen de még mindig nem nézzett rám.A hangja a sírástól még rekedt volt.-Ígérem,a továbbiakban megpróbálok uralkodni az érzéseimen,csak hát most…kiborított egy pillanatra ez.. az izé.-kuncogva a fejére bökött és rám nézett. Meglepett,hogy ilyen könnyen viccet csinál ebből.A szemeire pillantottam és újra elöntött a bűntudat.A szemei vörösek és duzzadtak voltak ,a humor szikráját sem láttam bennük.

-Sajnálom.-mondtam bünbánóan.-És először is egyáltlán nem vagy gyerekes Bella.Természetes,hogy ez most túl sok neket.Őrület ez az egész!-háborodtam fel.

-Másodszor..-haboztam.-Mit láttál pontosan?

Tudta mit akartam.Egy fintor suhant át az arcán.Pár pillanatig néma csenben ültünk.A szélvédőn keresztül bámulta az erdőt végül belekezdett.

-Ez most más volt,mint a tegnapi. Az egész olyan ködös volt, bizonytalan.-homlokráncolva sóhajtot majd rám nézett.

Vártam.

-Megint el fog jönni,mint már mondtam.De most nem úyg láttam a dologkat ahogy tegnap este.Nem a te oldaladról néztem végig.Olyan volt minha most én lettem volna a férfi.Egy sötét erdőben futott.Bár sötét volt mindent jól látott.Nagyon gyorsan volt,majhogynem repült,aztán megtorpant és a kép eltünt.Azután már csak bizonytalan képek villantak elő.Az arcod..a házatok..Az erdő.Anyira bizonytalannak éreztem.Mintha nem tudta volna eldönteni menjen-e vagy maradjon. A képek egyszer tiszták voltak,egyszer nem.Aztán megint futni kezdett de most lassaban.Naggyából ennyi .

-Értem.-mormoltam elgondolkodva.Ebből nem tudtam meg sokkal többen.Válaszokat akartam de ehelyedt még több kérdés gyülemlett fel.

-Nessie,nem vagyok nehéz?-kuncogott.

-Oh,nem-mosolyodtam el.

-Nem kellene…?

-De menjünk.-sohajtottam fel.

Lekászálódott rólam és viszaült az ülésre.

Beindítottam a motort és villámgyorsn kihajtottam mostanra már üres parkolóból.Alkonyodott.Hogy elment az idő,vajon meddig lehettünk itt?

Amikor megérkeztünk Belláékhoz vártam,hogy kiszáljon,de nem mozdult.Kérdőn néztem rá.

-Nem akarod,hogy ma nálad aludjak?-motyogta.Megdermedtem.

-Nem!-vágtam rá a kelleténél kicsit hangosabban.A reakcióm megijesztette.Öszzeszűkült szemekkel nézett rám.

-Nem lehet.-modtam kicsit halkabban.-Túl veszélyes,nem akarom hogy valami történjen veled.Nem akarom,hogy bajod essen!Érted?-fakadtam ki.

-Oh-suttogta.-Azt hiszed,hogy te kevésbé vagy fontos nekem?-nézett rám dühüsen a szemei könnybe lábadtak.

-Én nem..de..értsd meg..engem nem fog..de te..nem akarom..-dadogtam.

-Nem-akarlak-elveszíteni.-hüppögte.

- Ne sírj Bella, minden rendben lesz .-hitegettem pedig ez egy cseppet sem biztos.

- Azonnal hívj ha baj van!- parancsolt rám de a hangja gyenge volt.

Csak bólogattam tudtam .Ha megszólalok azonnal kihalja a hangomból a kétségbeesést.

-Vigyázz magadra!- mondta lemondó hangon pár perc hallgatás után.Fél karral szorosan átölelt majd kiszált az autóból.

-Bella!-szóltam utána amikor már meggyőződtem,hogy a hangom elég erős a beszédhez.-Kérlek ne csinálj semmi megondolatlanságon.És nehogy bállíts nekem az ájszaka közepén.-kérleltem.

-Rendben.-dörmögte.Ez nem hangzott valami bíztatóan.Jajj istenem,élvezi ha felbosszant?!

-Oké.-mondtam sürgető,kérdő hangon.

-Aha.-motyogta.-Azért hívj ha valami baj van!Szia.-hadarta majd gyors léptekkel elindult a ház felé.Az ajtóban megfordult és halványan rám mosolygott majd bement.

-

Amikor hazaértem láttam hogy a rendőrautó még nincs a helyén.Etől egy kicsit megkönnyebültem.Charlie biztos kérdőre vont volna,hogy hol maradtam ilyen soká.Mit mondtam volna neki?

Lassan kimásztam az autóból és bebotorkáltam a házba.Rettentő gyengének éreztem magam.A fejem fájt a sok kérdéstől.

Az előszobában ledobtam a kabátom és a táskám majd bementem a konyhába.Hál’ istennek ma nem kellett főznöm.Remélem Charlienak megfelel a tegnapi saláta és a stake.

Felmentem a szobába és-bár nem tudom milyért- hangosan bevágtam magam mögött az ajtót.Átöltöztem.Egy fekete melegítőt és egy fehér pólót vettem fel.A hajamat kiengedve hagytam.Ernyedten zuhantam az ágyra. A hátamra fordultam és mereven bámultam a plafont.Megint a ma este járt a fejemben.

Vajon milyért dötött úgy,hogy megint eljön hozzám.Talán mégis meg akar ölni?Nem hinném .Már réges rég megtehette volna,ha ez a célja,de nem.Valami mást akar.De mégis mit akar tőlem?Ezt a kérdést teszem fel magamnak újra meg újra de hijába.Semmi magyarázat.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve felkeltem az ágyból és kisétáltam az erkélyre.Az emlékek újra elöntötték az elmémet.A szivem heves iramba kezdett.

Odasétáltam a korláthoz és végighúztam az ujjam az összeroncsolt fa felületén.Mekkora nyers,masszí erő kellet ehhez?

Mélyet sóhajtottam majd visszamentem a házba.

-

Úgy másfél órával később halottam ahogy egy kocsi leparkol a ház elött.Biztos apa az.Mivel a tanulással és a zuhanyozással már végeztem nem volt más választásom,le kell mennem.Semmi kedvem nem volt cseverészni,de nem akarom megbántni Charliet.Már csak én maradtam neki.Édesanyám Reneé már kiskoromban meghalt egy autóbalesetben,azóta apa nevel egyedül.Anyámra nem is emlékszem.Az egyetlen emlékem ami róla marad egy régi fénykép.Mindennél fontosabb volt nekem az a kép.Sose vittem ki a szobámból.Nem akartam Charlie régi sebeit újból feltépni.Hatalmas fájdalmat okozott neki anya elvesztése.

A konyhába leérve láttam,hogy Charlie már az aztalnál ül és vacsorázik.Amint meglátott elvigyorodott.Ilyenkor mindig 20 évvel fijatalabbnak tünik.

-Hé,kölyök.

-Üdvözlöm,redőrfőnök úr!-kuncogtam.Imádtam vele viccelődni.A csaphoz sétáltam és töltöttem magamnek egy pohár vizett.

-Milyen napod volt?-kérdezte majd újból enni kezdett.

-Fárasztó.-válaszoltam az igazségak megfelelően majd elkezdtem inni.-Neked?-próbáltam elterelni a témát.

-Unalmas. A fiúk az örsön egész nap a Seattle-i sorozat gyilkosról gyártottak horror sztorikat .- mondta fejcsóválva.

-Sorozatgyilkos?-kérdeztem meghökkenve.

-Igen.Hátborzongató.A fickó egy élszaka alatt végzett 9 emberrel.Micsoda elmebeteg lehet?-mondta felháborodva.A kezeim remegni keztek .Forgott velem a világ. Charlie az arkifejezésem láttán újból beszélni kezdett.

-De ne aggódj már körözik azt a szemetet.És különben is amíg Forksban én vagyok a rendőrfönök senki nem fog a közeledbe férkőzni.-mondta vigyorogva majd rám kacsintott.Elnevettem magam bár a hangom ideges volt.Ő lenne a….Nem!Az lehetetlen..vagy mégsem?Összeborzongtam.

-Minden rendben,Nessie?-aggodalmaskodott.

-Csak fáradt vagyok.Azt hiszem megyek aludni.-hazudtam

-Jó éjt kölyök.-köszönt el.

-Jó éjt,apa-sóhajtottam majd felmentem a szobámba.

Amint felértem megint rádőltem az ágyamra.A fiókból előkotortam a Cd-lejátszómat és a fülhallgatót.A kevenc eggyüttesem cd-je volt a lejátszóban.A fülhalgatót a fejemre húztam és bekapcsoltam majd maxra tekertem a hangerőt és szorosan becsuktam a szemem.

Elnyomhatott az álom.Rémülten pattantam fel az ágyból és az órára pillantottam.Hajnali fél 1.

A szobámat valami édes illat borította be.Olyan ismerős volt.Idegesen ökölbe szorítottam a kezem és elkeztem lépkedni az erkély felé.

Amikor kiértem azonnal keresni keztem a fickót.Amikor a fámra esett a tekintetem egyszerre zúdult rám megkönyebbülés és félelem.A fiú ugyanott ált,mint tegnap éjjel.

Rossz hír.

Úgy terveztem,hogy ma meglepinek felrakom a 3. fejezetet de a 2 éves kishugomat be kell vinni az ügyeletre(22:50).Nagyon aggódok érte ezért én is megyek.Sajnálom.

Lehet,hogy ha hazaérek akkor megpróbálok írni.Nem tudom.De most sorry everbody sietek. :/

Sajnálom,sajnálom,sajnálom.

Puszillak titeket:Bella.