15. fejezet.- Közel,mégis távol.

Meghoztam :D Kicsit rövidke lett :/

Hát nem volt gyerekjáték,mivel még két helyre kell frisselnem,meg jövő héten le kell adnom egy pályázatot xD De hazudnék,ha azt mondanám,hogy nem szívesen csinálom :)

Azt hittétek a Volturi jön? Vagy a Cullenék? Hahaha... nem-nem :D

Úgy gondoltam, hogy még egy kicsit felkavarom az eseményeket… ;)

Victoria ugye meghalt…és kik maradtak? :D

Ja és még valami! Renesmee képessége nem az, aminek elsőre látszik :D Ezt majd idővel megértitek :)

A hibákért elnézést,siettem. 

Kellemes olvasást^^

Bella. 

15. fejezet.

Közel,mégis távol

Jeges félelem fojt végig az ereimben.

Újabb sikoltás,amit egy  morgás követett.

- Nem! – kiáltottam és feltéptem az ajtót. Semmivel sem törődve az emelet felé vetettem magam.

Bella szobájába érve, egyszerűen nem tudtam, mit érezzek.

Egy vámpír a nyakánál fogva tartotta maga elé rettegő barátnőmet, és elégedetten vigyorgott. Szőke haja rövid lófarokba kötve, szemi akár az enyémek.

Acsargó morgás hagyta el a torkom.

Még mielőtt akár a fejét is megmozdíthatta volna felé lendültem és minden erőmet beleadva oldalon rúgtam, felordított és a hatalmas löket hatására kizuhant a nyitott ablakon.

Bella ájultan zuhant a föld felé. 

Az utolsó pillanatban sikerült elkapnom. Csak elájult.

A torkom égését semmibe véve a karjaimba vettem. Mielőtt az ágyra fektettem volna, lélegzet visszafojtva magamhoz szorítottam meleg, ernyedt testét. Megkönnyebbülten felsóhajtottam.

Lélegzete egyre gyorsult. Mindjárt magához tér.

Kiáltásokat hallottam az erő felől. Valószínűleg oda zuhant az a mocsok.

- Engedj, Laurent! – morgott valakire a szőke vámpír. – Megölöm!

- James az istenért állj már le! – kiáltotta a másik. – Semmi esélyed te ostoba, hisz újszülött!

- Nem érdekel! Tűnj az útból! – egy roppanás,egy morgás, majd a vámpír újra erre indult.

 Vadászpózba lapultam és Bella ágya elé álltam.

Rá egy másodperccel a férfi beugrott az ablakon, és rám vicsorgott. Szemiben düh szikrázott.

Egyet előre lépve én is rámordultam.

- Mit keresel itt? – szinte köptem a szavakat. Közben eszembe jutott Jane reakciója egy hosszabb szemkontaktus után. Mi van, ha fájdalmat tudok okozni neki a tekintetemmel? – még a gondolat is bizarr volt.

 De ha mégis…?

- Téged! – hörögte. Közben felvettem a szemkontaktust. – Bosszút fogok állni rajtad! –a szemi szinte villogtak.

- Akkor miért őt bántod? – kiáltottam rá és Bella felé intetem. Nem értettem, miért akar ő énrajtam bosszút állni? Mit ártottam én neki, ha még életemben nem láttam?

 Válaszolni már nem tudott, helyette a földre roskadva felordított. Hát mégis igaz! Ezt nem tudom elhinni! Sikerült.

Rángatózó teste fölé hajoltam, továbbra is a szemébe nézve. Lábamat a mellkasára nyomtam.

- Rohadék! – morogtam az arcába, ami most az általam keltett fájdalomtól eltorzult.

Remegtem a dühtől. A nyakánál fogva felrántottam és könnyedén magam fölé emeltem.

- Most pedig beszélni fogsz!- ordítottam.

Teljesen elvesztettem a kontrollt az érzelmeim felett. Legszívesebben elharaptam volna a torkát itt helyben, de előbb tudni akarom, hogy mit akar tőlem.

Nem szólalt ezért az ujjaimmal, egy egyszeri mozdulattal feltéptem a nyakán a bőrt. A fájdalomtól most már csak nyöszörgött, nem volt ereje kiáltozni.

- Beszélj! – nem ismertem magamra. Én nem ilyen vagyok…

- Megölted a páromat, te szajha! – morogta utolsó erejéből. Megdöbbentem. Victoriáról beszélt volna?

- Mit képzelsz? – sziszegtem, szemimet még dühösebben fúrva övéibe. Én volta most a tiszteletet parancsoló helyzetben, nem ő. Felnyögött az újabb fájdalomhullámtól.

- Kiről beszélsz?

- Vic… Victoriáról! – lehelte elfúló hangon. – Ne merd azt mondani, hogy nem tudod, kiről beszélek!

- Nem én öltem meg azt a szörnyeteget! –szorítottam össze a szemem. – Pedig nagyon szívesen megtettem volna, hidd el!

Egy pillanatra levettem szemem róla és Bella felé pislantottam. Kővé dermedve ült, és bámult rám könnyes szemekkel. Arcán halvány mosoly bujkált. Mosolyog?

A szívem szorult össze a látványtól. De nem tartott sokáig. Arca megrándult, helyét döbbenet és fájdalom vette át. Egész testében reszketett.

Kezét újra mellkasára fonta. Fájdalmai vannak? Nem értem.

Éreztem, hogy a vámpír a kezemben kezd magához térni. Visszakaptam a tekintettem, és egy újabb hullám fájdalmat lövelltem felé. Újra felkiáltott, teste ismét vad rázkódásba kezdett.

Legszívesebben megöltem volna, de Bella miatt nem tehettem.

Már így is rettenetesen zaklatott volt.

- Most eltakarodsz innen! – hajoltam a füleihez. - Soha többet nem akarlak még egyszer itt látni, se téged, se a haverodat, különben ti is úgy jártok, mint a barátnőd, megértetted? –suttogtam jeges hangon.

Meg se vártam reakcióját, ujjaimat kiszakítottam félig begyógyult nyakából és amilyen messze csak tudtam, kihajítottam az ablakon.

Hangos puffanással ért földet valahol a távolban. Szitkozódva pattant fel a földről, majd futásnak eredt az ellenkező irányba. A másik is követte.

Félve fordultam vissza Bella felé.

Most biztos retteg tőlem. Szörnyetegnek hisz.

 Mit tegyek? Nem vagyok képes még egyszer itt hagyni!

Az egyszerűen képtelenség...

Valahogy el kell neki magyaráznom, hogy nem akarom bántani és segíteni neki, amiben csak tudok.

Ez a legkevesebb, azok után, ami történt az elmúlt hetekben a mai nappal bezárólag.

Megfordultam, de nem mertem felnézni. Ehelyett hátráltam, ameddig csak lehetett. Nem akartam még jobban megrémíteni.

Fogalmam sem volt, hogy hogyan kezdjek neki.

Hiányzott, pedig itt volt tőlem pár lépésre.

Közel volt én mégis távolnak éreztem jelenlétét. Meg akartam ölelni még egyszer és a fülébe suttogni, hogy sajnálom, és hogy bocsásson meg nekem. De persze ez lehetetlen volt…

A torkom újra fájdalmasan égni kezdett, jelezve, hogy ne feledjem, mi vagyok.

Mintha feledni lehetne.

- Renesmee – lehelte meghatottan. Nem erre a hangsúlyra számítottam.Hát nem fél?

Értetlenül kaptam fel a fejem.

Az ágyon térdelt, némán zokogott. Fátyolos szemeiben kifürkészhetetlen érzelmek cikáztak.

De ami a legmegdöbbentőbb volt számomra, hogy félelemnek nyoma se volt bennük.

Ingatagon léptem felé egyet, de ostoba módon elfeledkeztem valamiről.

Egy elfulladt sikoltás után ájlva roskadt össze.